A nap sztorija – Ez történt 1968. november 19-én, Békés megyében

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. november 19-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma egy, a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalapításának évfordulójához kapcsolódó, ünneplésére készülő megyei körképre, egy, a hazai halfogyasztást népszerűsítő békéscsabai rendezvényről szóló beszámolóra és egy, a hazai felsőoktatásra való túljelentkezésről készült értekezésre esett a választásunk. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2018-as kommentárok most sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

 

Jubileumi készülődés a KMP 50. évfordulójára:

Nagykamarási kommunista veteránok találkozója — Ságvári Endre összekötője a fiatalság körében — Munkásmozgalmi kiállítás — Kevermes „határőr község” – Emléktábla-leleplezés Endrődön és Békéscsabán

“A megye mind több helységéből érkeznek a jelzések, hogy a fél évszázados ünnepségsorozatra lelkiismeretesen nagy igyekezettel készülnek.
NAGYKAMARÁS község háromnapos programot állított össze, hogy méltóan ünnepelje mindazokat, akik elődeink voltak és sokat tettek a máért.

November 22-én ünnepi párttaggyűlésen látják vendégül a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosait a hajdani illegális kommunistákat. Köztük lesz Deák Lívia elvtársnő is, aki Ságvári Endre és a nagyszénási kommunisták összekötője volt és 27 év után most látogat el újra a régi helyekre. Jelenleg a budapesti V. kerületi pártbizottság titkára.

November 23-án a 2203. Ságvári Endre Úttörőcsapat fiataljai látják vendégül a veteránokat, majd fogadják a forradalmi lángot. Bojtos Sándorról, az egykori kommunista vezetőről elnevezett művelődési otthonban kerül sor a Békés megyei Népújság baráti körének megalakítására, majd helyi dokumentumokból a munkás- mozgalmi kiállítás megnyitására.

Virók Dezső alezredes visszaemlékezéséiben méltatja az 1941- ben megalakult ifjúkommunisták szervezetének tevékenységét.
Majd a veteránok és kiszesek találkozója következik.

November 24-én ünnepi nagygyűlést tartanak Nagykamaráson, Deák Lívia közreműködésével. Külön megemlékeznek 1941. november 24-éről, a „nagy lebukás” napjáról. Ekkor tartóztatták le a csendőrök a község és a környék pártsejtjének a tagjait.

KEVERMESEN szintén ezen a napon rendeznék ünnepséget, amikor is megkapják a „határőr község” megtisztelő címet. Az egész papos rendezvényen részt vesznek a budapesti vietnami nagykövetség küldöttei is.

ENDRŐDÖN emléktáblát lepleznek le annak a háznak a falán, ahol a KMP az 1930-as években megalakult.

BÉKÉSCSABÁN, a Tanácsköztársaság útján november 25-én 10 órakor az Oktatási Igazgatóság épületén szintén emléktáblát lepleznek le. Such János, a városi pártbizottság első titkára mond ünnepi beszédet és méltatja a párt városi megalakulását, melyről az egykori Vörös Újság 1919. január 11-i száma is megemlékezett.

Az ünnepségen közreműködik a több évtizede tevékenykedő munkásdalárda is.”

 

Mai kommentár: Nézzük meg, hogy mi is az az “ünnep”, melyre ilyen lelkesedéssel készült 1968-ban – legalábbis az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja szerint – Békés megye lakossága. Érdekes, hogy 2018-ban a 100. évforduló nemhogy az ország népét nem hozza lázba, de még Thürmer Gyula is maximum egy ünnepi tüsszentéssel fogja köszönteni a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakításának jubileumát. Nos: a Kommunisták Magyarországi Pártja 1918. november 24-én alakult meg Budapesten, a XII. kerületi Városmajor utca 42. számú ház földszintjén Kelen József mérnök lakásában. Egy hét múlva a párt központja a XIII. kerületi Visegrádi utca 15. számú házba költözött. 1918. december 1-jétől 1919. március 21-éig működött, ahol egy ideig a Vörös Újság szerkesztősége is helyet kapott. Kun Béláné visszaemlékezésiben az alapító ülésről így írt: “Ott voltam a párt alapító gyűlésén: Ahogyan emlékszem, két fő kérdés volt napirenden: a párt megalapítása és az újság kiadása. Az alapító ülés Kelen József mérnök lakásán volt. A kommunistákkal akkor már rokonszenvező Kelen József és felesége átadták lakásuk kulcsát, ők elmentek hazulról. Az ülés befejezése után a kulcsokat, jól emlékszem, Korvin Ottó vette magához, hogy visszaadja a házigazdának.”  Több kérdés is felmerül: vajon a drága Kelen elvtárs visszakapta a kulcsot?; vajon a kedves elvtársak elmosogattak maguk után?; vajon Kunné kiürítette a megtelt hamutálakat? Amíg ezekre a kérdésekre nem kapunk választ, addig nem mondhatjuk teljes egészében ismertnek a magyar történelem eme fontos fordulópontját. Továbbá kár, hogy nem készült képfelvétel a békéscsabai munkásdalárda fellépésről, ugyanis bizonyára komoly nézettségre tenne szert YouTube-on.

 

 

 

Nem hekk van a hálóban (forrás: FORTEPAN/Urbán Tamás)

Meleg halételek bemutatója a békéscsabai Halászcsárdában

 

“Hazánk határain túlra is eljutott már a híre annak, hogy a tiszta vizű Körösökben sajátosan finom, zamatos húsú halak élnek. Nálunk azonban keveset tudnak arról, hogy a könnyen emészthető, fehérjében gazdag halakból milyen változatos ételek készíthetők. Ezt a hiányosságot igyekezett pótolni a Halászcsárda Békéscsabán. A Gyomai Viharsarok Halászati Tsz kezelésében levő csárdában nagyszabású halkóstolót rendeztek szombaton. A csárda szakácsai 26 féle ételkülönlegességgel remekeltek. Többek között gombás süllőt, halas palacsintát, tojással ízesített haltejet, ráczpontyot, töltött csukát, pirított harcsamájat és egyéb ínyencséget tálaltak.

A három szakács versenyét Varga Piroska nyerte, a győztesek azonban mégiscsak a halkóstolók voltak, akik érdekes ízeket ismerhettek meg. A halkóstolót hangulatos magyarnóta-est követte.”

 

 

Mai kommentár: Nemes cselekedett volt a Gyomai Viharsarok Halászati Termelőszövetkezettől, hogy a békéscsabai Halászcsárdában népszerűsítette a megyei, a hazai halfogyasztást. A téeszvezetőség, illetve szegény Varga Piroska és társai nem gondolták volna, hogy 50 év múlva, 2018-ban az egy főre jutó halfogyasztás Magyarországon lesz a legalacsonyabb az egész Európai Unióban. Továbbá azt sem sejthették, hogy a Balaton mellett a hekk, máshol pedig az alaszkai tőkehal lesz a legnépszerűbb halas étel kishazánkban. És akkor a halrudacskákról még nem is beszéltünk. De nem is fogunk.

 

 

Remények és lehetőségek

“A középiskolák IV. osztályaiban rövidesen megkezdődnek az 1969/70-es egyetemi tanévre a jelentkezések. A Művelődésügyi Minisztérium és a tanácsok művelődésügyi osztályai az előzetes felmérések alapján a közelmúltban tárgyaltak a továbbtanulás lehetőségeiről. Általános tapasztalat: még a gyenge eredményt elért tanulók fele is továbbtanulási vágyakat, szándékokat hordoz, holott köztudott: számos egyetemre – bölcsész, jogi, orvosi – tavaly helyhiány miatt még a maximális húsz pontot elérők egy részét sem tudták felvenni.

Az idei tanévben például Budapesten előreláthatóan 13 ezer – országosan pedig 52 ezer – fiú és lány fejezi be középiskolai tanulmányait és érettségizik. A felmérések szerint a végzős diákok közül Budapesten és a nagyobb vidéki városokban – Pécs, Szeged, Miskolc, Győr, Debrecen, Szolnok, Székesfehérvár – valamivel több mint 25 ezer fiatal – ebből 6 ezer a fővárosi – szeretne valamelyik egyetemen vagy főiskolán továbbtanulni.

A szándék és elképzelés tehát nyolc hónappal az érettségi előtt világos. Ám ugyanilyen világos az is, hogy a társadalom értelmiségi igénye meghatározott. Az ország összes egyetemére és főiskolájára mindössze 6700 – a felsőfokú technikumokba pedig 4500 – elsőéves kerülhet be.

A legtöbb helyet. 2201-et – a különböző műszaki egyetemek, míg a legkevesebbet – országosan 258-at – a jogi egyetemek kínálják. Az összes érettségizők egynegyede Budapesten fejezi be tanulmányait, viszont, ha minden budapesti egyetemre jelentkező fiúnak és lánynak sikerülne valamelyik egyetemre vagy főiskolára bejutni, akkor csali fővárosi fiatalok töltenék be az országos keretszám úgyszólván minden férőhelyét.
Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a Budapesten végző és továbbtanulni vágyó fiatalok fele sem kerülhet vágyainak, elképzeléseinek megfelelő tanintézetbe, a vidékieknek pedig mintegy 60-65 százaléka nem jut el az egyetemig.

Pillanatkép az Agrártudományi Egyetemről (forrás: FORTEPAN/Urbán Tamás)

A Művelődésügyi Minisztérium – nagyon helyesen – számarányuknak megfelelő 75 százalékban a vidéken érettségiző fiataloknak tartja fenn az egyetemi férőhelyeket. Azonban a kisebb városok és járási székhelyek középiskoláiban végzők mégsem juthatnak számarányuknak megfelelő egyetemi képviselethez. Ennek oka: képzési színvonal- különbség, korlátozott művelődési lehetőség, tehát a kisváros adta kisebb „kezdősebesség”, ami a felviteli vizsgákon óhatatlanul alacsonyabb pontszámot helyez kilátásba.

 

Különösen 18 éves korban érzékeny a csalódott lélek, és bizony az adott realitások miatt nagyon sokan már felnőtt életük első pillanataiban kisebb- nagyobb belső válsággal, az elképzelések és a lehetőségek rideg konfliktusával kényszerülnek szembenézni.

A statisztikák sok évi átlaga azt bizonyítja, hogy például országosan minden ötödik érettségiző fiatal bejuthat valamelyik felsőoktatási intézetbe. Így talán kevésbé tűnik reménytelennek a fiatalok helyzete. Azonban, mint ahogy az egyik gimnázium IV-es tanulói a minap erre válaszolták: csak a látszat biztató, mert valójában olyan ez, mint a minden második sorjegy nyer mottója; hiszen vehet valaki akár 10 sorsjegyet is, mégsem biztos, hogy egyet is kihúznak számai közül, bár általában igaz, hogy minden második nyer.

Ez a nagy számok törvénye. És igazsága különösen vonatkozik a vidéken érettségiző és továbbtanuló fiatalokra, mert ha a vidék 75 százalékos egyetemi férőhely lehetőségét vizsgáljuk, ennek nagyobb részét a felsőoktatási intézményekkel rendelkező, iparilag fejlettebb nagyobb vidéki városok középiskoláiban végzett fiatalok foglalják el. A nagy számok törvényéből adódik az is, hogy például Budapesten a 2 és fél ezer várható jelen érettségiző közül, a végzés évében mintegy ezer fiatal nem érheti el az egyetem padjait, mert ahol a túljelentkezés nagyobb arányú, ott a jelesek aránya is nagyobb. így megeshet, hogy egyes megrohant szakokra olyan fiatalokat sem vesznek fel, akiket más egyetemeken – ha érdeklődésük szerint oda jelentkeztek volna – elsők között vennének fel. Mindenekelőtt vonatkozik ez a bölcsészkarokra, amelyekre országosan a tavalyi elő felvételizettekkel együtt alig 350 elsőéves iratkozhat be.

Sokan kifogásolják: nem túlzott-e ilyen erős korlátozásokat alkalmazni? A kérdezőknek kérdéssel kell, lehet válaszolni, melyik jobb: elhelyezkedni nem tudó 24-25 éves állástalan diplomásnak lenni vagy 18 éves korban úgy módosítani az érdeklődést és pályaválasztást, hogy az mind az egyén, mind pedig a társadalom egésze számára hasznos és kielégítő legyen? Anélkül, hogy az életről vallott elveiben bárki megalkuvásra kényszerülne, a társadalmi munkamegosztásba való beilleszkedés tekintetében ma még igen gyakran elkerülhetetlen bizonyos fokú kompromisszum. Annál is inkább szükségszerű ez, mert hiszen szerte az országban évek óta hiány van magas képzettségű szakmunkásokban, és ide még most is kevesebb a jelentkezés, mint amennyit ezek a szakmák fel tudnának venni. Aki pedig a szakmai képesítés megszerzése után is ragaszkodik eredetileg elképzelt hivatásához, az a szocialista oktatási rendszer lehetőségeivel élve, később is megszerezheti az ahhoz szükséges diplomát.”

Szamos Rudolf

 

Mai kommentár: Szomorú, de reális kép arról, hogy mi várt a továbbtanulni vágyó fiatalokra 50 évvel ezelőtt. A szakokra való túljelentkezés miatt sokaknak – 18. életévüket betöltése után – csalódniuk kellett és komoly válsággal kellett megküzdeniük, mely akár egész életükre kihathatott. 1968-ban nem a munkaerőpiac döntött a felsőoktatásba bekerülő diákok számáról, az optimális arányokról, hanem sok esetben iskolázatlan elvtársak kezében volt a döntés. Érdekes személy a cikk írója, Szamos Rudolf, aki az újságírás mellett több irodalmi alkotást tudhatott magáénak. Ő volt a híres rendőrkutya, Kántor történetének, a sikeres, sok országban játszott tévésorozat alapjául szolgáló Kántor nyomoz című könyv szerzője.

 

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1968. november 19-ei Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg a Csabai festők jubileumi kiállítása című beszámoló illusztrációjaként. A felvétel képaláírást is kapott: Egy fiatal látogató autogramot kér Cseres Tibortól.

A képhez kapcsolódó írás: “Vasárnap délelőtt Cseres Tibor író nyitotta meg Békéscsabán a város jubileumi eseménysorozatának egyik jelentős kiállítását, melyen a Békéscsabáról elszármazott vagy itt élő festőművészek alkotásait láthatta a közönség. A képek – melyek között szép számmal szerepelnek a múlt század alkotói is – teljességgel bizonyítják, hogy Békéscsaba művészeket inspiráló környezete, a táj utánozhatatlanul egyedi hangulata sok neves alkotóból bontott ki híres műveket és sokan indultak el itteni ihletéssel a világhír felé.

A válogatás jól sikerült, a bemutatás is méltó azokhoz a hagyományokhoz, melyekről Békéscsaba múzeuma már országosan is elismert.”

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

Megosztás:

Címke: , ,