A Mikulás is ellátogatott az óvodásoknak tartott focitornára

2023. december 9. 15:33 | Csiffáry Zsuzsanna

A karácsonyi hangulat jegyében óvodásoknak tartott futballtornát a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia a Gál Ferenc Egyetem sportcsarnokában szombaton. A programra a Mikulás is ellátogatott és minden gyermeknek átadott egy csokimikulást.

A Mikulás-napi foci mára hagyománynak számít, hiszen immár hetedik alkalommal rendezte meg a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia, amely tehetségközpontként a vármegyeszékhely majdnem összes óvodájával kapcsolatban áll. Az eseményen mintegy 80 óvodás korú gyermek vett részt.

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

 – A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia mindkét szekcióban foglalkoztat játékosokat, a lányok és fiúk vonatkozásában is. A képzési folyamatnak megvannak a maga sajátosságai. A szombat reggeli, illetve délelőtti programunk a toborzásról szólt, ez az úgynevezett Mikulás Kupa. A sorozatunknak három fő célja van. Az egyik, hogy a gyermekek ismerkedjenek meg a focival, mint sportággal. Ennek erősítése érdekében edzőink rendszeresen járnak az intézményekbe foglalkozásokat tartani. A második célunk, hogy a kicsik élményhez jussanak, a harmadik pedig az, hogy a gyermekek szeressenek mozogni – mondta Szekeres Lajos, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője. 

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

Hozzátette, hogy pedagógusként azt tapasztalja, hogy a digitalizáció ellenére a gyerekek nagyon szeretnek játszani és mozogni, így minél több lehetőséget kell nekik mutatni, amelyből választhatnak. 

Hrabovszki Ákos, a Békéscsaba 1912 Előre SE edzője és a torna szervezője kiemelte, hogy a program másik célja, hogy utánpótlást toborozzanak a tehetséges gyerekekből, ám elsősorban az életre és a kitartásra szeretnék nevelni az ifjú labdarúgókat.

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

 

További programok »

FEL