A Meseházban járt a mosolygós gitáros

2024. október 14. 17:10 | Such Tamás

A Párniczky Quartet játszott a közelmúltban a meseházi jazzkamrában. A helyen, ahol a világ és a színvonal közös halmazba kerül.

A 2016-ban alakult Párniczky Quartet tulajdonképpen a Nigun együttes utódja. Az előző csapatban a jelenlévő tagok közül hárman is a közép-kelet-európai népzenei tradíciókból építkezve játszottak modern jazzt. A közös muzsikálás gyümölcse a debüt albumuk, a 2018-ban megjelent Bartók electrified lett.

 

Galéria

 

A kvartett második hanganyaga a Mikrotheosz tavaly látott napvilágot. A szerzemények fantasztikus alkotói függetlenséget adva csudás határátlépéseket biztosítanak a zeneszerszám kezelőinek. Különösen szerencsés az a kombináció, amikor egy kortárs zenekar visszanyúl egy adott műfaj tradíciójához, és a produktumot a mai fülre hangolja.

A kompozíciók zöme általában egy csupasz, puha dob-bőgőalappal kezdődött. Majd a zenészek a darabot, akár egy fenyőfát, szép fokozatosan díszítették, és néhány perc múlva – úgy a mű középtáján –, már a pozitív értelemben vett téboly lett úrrá.

A transz derekasan jött a színpadról, és megfertőzte a nézőket.

De hogy lehet úgy gitározni, ha közben mosolyog az ember?

***

 

Párniczky András (gitár); Szabó-Sipos Ágoston (dob), Ajtai Péter (nagybőgő) és Bede Péter (alt szaxofon, tárogató) – Fotó: Such Tamás / behir.hu

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL