"A jóga nem más, mint szeretetteljes kapcsolódás önmagammal, sejtszinten"

2018. június 5. 14:55 | Mikóczy Erika

A jóga világnapja alkalmából Nemzetközi Jóga Napot és Gangesz-Duna Indiai Kulturális Fesztivált rendeznek több magyar városban június 23-án. Békéscsabán a Csaba Center ad otthon a rendezvénynek, amely itt India nagykövetsége, a polgármesteri hivatal és az Ízisz Jóga Stúdió szervezésében valósulhat meg.

 

India miniszterelnöke, Narendra Damodardas Modi 2014 szeptemberében, New Yorkban tartott beszédet a klímaváltozásról. Ahogy akkor fogalmazott: korunk nagy kihívására a megoldás az ember életmódjában, értékrendjében, felfogásában bekövetkező változásban rejlik, a jóga pedig erről szól. Kezdeményezésére 2015. június 21-én tartották az első jóga világnapot.

Az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége a jóga világnap méltó megünneplését szeretné egyre szélesebb körben lehetővé tenni. Márciusban Békéscsabára látogatott Rahul Chhabra nagykövet, aki Szarvas Péter polgármesterrel tárgyalt erről, a napokban pedig itt járt Amrendra Kumar Jha, a nagykövetség hivatali képviselője.

 

 

Amrendra Kumar Jha: Az indiaiaknál jógával kezdődik a nap

 

 

Amrendra Kumar Jha Békéscsabán a szervezőkkel tárgyalt, megnézte a fesztivál helyszínét, és a 7.Tv stúdiójában is beszélt a jógáról és a rendezvényről.

 

–  Az indiai kultúrának mennyire képezi szerves részét a jóga?

 

– A nap jógával kezdődik az indiai embereknél, hisz a jóga pozitív energiát ad, és segít abban, hogy leküzdjük az akadályokat. A jógát az emberek Indiában beépítették a mindennapi életükbe. Például mi is, amikor bemegyünk az irodába, megiszunk egy teát, jógával indítjuk a napot, majd jöhetnek a mindennapi teendők. Életkortól függetlenül ezt nálunk minden korosztály gyakorolja a kicsi gyerekektől az idős emberekig. Az egyik leghíresebb indiai jógaoktató, Bellur Krisnamachar Sundararaja Iyengar például 96 évig élt és szinte mindvégig jógázott.  Sok olyan indiai tévécsatorna van, ahol ezzel kapcsolatos műsorokat láthatnak a nézők, akik akár otthon, akár a köztereken, parkokban, csoportosan is gyakorolnak. Most negyedik alkalommal lesz nemzetközi jóga világnap, és ezt szeretnénk a korábbinál is szélesebb körben ismertté tenni. Sok törekvés van a világon, így Magyarországon is a jóga népszerűsítésére, a benne rejlő lehetőségek kiaknázására. Sok jógaiskola, jógastúdió nyílik, lényegében a magyarok is támogatják az indiai kultúrát azzal, hogy jógát gyakorolnak.

 

– A nagykövetség a polgármesteri hivatallal és az Ízisz Jóga Stúdióval együttműködve rendezi meg Békéscsabán is a jógafesztivált. Hogyan esett Békéscsabára a választás?

 

– Lehetőségeket kerestünk arra, hogyan tudnánk még népszerűbbé tenni a Gangesz-Duna kulturális fesztivált illetve a jóga világnapot. Rahul Chhabra nagykövet úr lépéseket tett azért, hogy  szélesebb körben rendezzék meg. Úgy láttuk, hogy Békéscsabán sokan jógáznak, a városvezetés is nyitott volt, tehát ez kiválóan alkalmas hely arra, hogy még több emberhez eljuttassuk a jóga üzenetét. Nagyon jó csapatmunka alakult ki a nagykövetség és a békéscsabaiak között, így jöhet létre a helyi fesztivál. A polgármesteri hivatal és az Ízisz Jóga Stúdió támogatásával sikerült egyeztetni a programot, amelynek megvalósításában a Csaba Center is segít bennünket. A rendezvény része lesz jógaprotokoll, melynek keretében lehetőség nyílik közös jógázásra. Lesz koncert és táncelődadás is. Mindenkit nagy szeretettel várunk az eseményre.

 

A jógafesztivál részletes programja itt tekinthető meg.

 

Békéscsabán június 23-án, a Csaba Centerben várják az érdeklődőket
 
Lenkefi Mónika: Mindenki megtalálja a jógában azt a stílust, irányzatot módszert, ami neki működik

 

 

Az Ízisz Jóga Stúdió vezetője, Lenkefi Mónika a fesztivál jógához kapcsolódó részében vállalt szervező szerepet. A világnap apropóján vele a jógáról beszélgettünk.

 

– Sokan akkor fordulnak a jóga felé, ha fáj a derekuk, a hátuk, vagy valami már korrekcióra szorul. Mikor érdemes elkezdeni a jógát?

 

– Jó lenne azelőtt, mielőtt még fájna valamink, de az a csodálatos a jóga rendszerében és tanításában, hogy bármikor el lehet kezdeni, akár egészen pici korban is. Hozzám járnak gyerekek, de vannak hetven éven felüli vendégeim is – a kor nem szab határt a jóga elkezdésének és befejezésének sem. A legjobb az lenne, ha az ember élete végéig tudná gyakorolni a jógát, ahogy azt például Iyengar mester is tette. Nyilván az évek előrehaladtával másképpen gyakorol az ember, más lesz a fókusz, de a jóga olyan széles skálájú eszköztárat kínál a gyakorlásra, hogy mindenki a saját korához, képességeihez mérten megtalálhatja azt a stílust, azt az irányzatot, azt a módszert, amelyik számára a legmegfelelőbb, legyen az meditáció, légzés vagy fizikális gyakorlás.

 

– Van, aki szerint a jóga csak egy mozgásforma, a többség szerint azonban a jóga ennél többet nyújt. Mennyivel többet?  

 

– A jóga nemcsak mozgásforma, hanem egy teljes holisztikus gyógyítási rendszer, ami a test, a lélek és a szellem egységét foglalja magában, ezeken a szinteken egyszerre, együttesen dolgozik. Természetesen van fizikális aspektusa, a hatha jóga, azaz a testtartások gyakorlása. A nyugati emberek leginkább a testükhöz, a matériához kötődnek, valószínűleg ezért is vált nyugaton a hatha jóga a legnépszerűbbé és leginkább ismertté. A hatha jóga manapság sokféle modern és kevésbé modern, hagyományosabb stílusirányzatban is gyakorolható. De azért ne felejtsük el, hogy sok más összetevője is van a rendszernek: a mantra jóga, azaz a hangok jógája, a meditáció, a légzés, bhakti jóga, a szeretet-odaadás jógája, a karma jóga: a cselekedet, az odaadás jógája. Sok irányban el lehet tehát indulni, sokan és sokfélét gyakorolnak, már Magyarországon is számos irányzat és iskola képviselteti magát.

 

– Ez tehát nagyon összetett.

 

– Rendkívüli módon. Éppen ezért is váltam szinte a szerelmesévé. Az életfogytig tartó tanulás híve vagyok, és itt sosincs vége a tanulásnak. Minél mélyebbre ássa magát az ember a tanításokban, a filozófiai rendszerben, annál inkább az az érzése, hogy sosincs vége az útnak. Viszont azt mondják, amit az ember megtanult, az már az övé a következő életében is…

 

–  A jógafesztiválon, június 23-án délután, a Csaba Centerben mire számíthatnak az érdeklődők?

 

– Itt az indiai kultúra 3 fontos része képviselteti magát: a zene, a tánc és természetesen a jóga. Lehetőség lesz közös gyakorlásra, mozgásra: szeretnénk minél több érdeklődőt, résztvevőt rávenni, hogy csatlakozzanak a közös gyakorláshoz.  Ahogy Amrendra említette, lesz koncert és táncbemutató. Lesznek standok, ahol lehet az egyes jóga stúdiók képviselőivel beszélgetni, tanácsot kérni vagy akár időpontot egyeztetni az órákra. Terveink szerint lesz hennafestés is a program részeként. Az Ízisz Jóga Stúdióban a jóga világnap kezdete óta minden évben nyílt napot tartunk ilyenkor, ezúttal ott másnap, június 24-én várjuk majd ingyenes órákkal a vendégeket. 

 

–  Milyen pozitív hatásai vannak a jógának?

 

–  A jóga nem más, mint szeretetteljes kapcsolódás önmagammal, sejtszinten. Amikor a test mind a 35 milliárd sejtje, az elme és a lélek szeretetteljes kommunikációban, összhangban áll egymással. Napi szinten az ember akkor van önmagával egységben, harmóniában, szimmetriában, ha nyugodt, kiegyensúlyozott, ha a béke, a szeretet érzése hatja át, ha képes a stresszes helyzeteket is nyugalommal, kiegyensúlyozottsággal, pozitívan fogadni, a megoldásokat keresve. Ez a mindennapi élet jógája. Ebben sokat segít a fizikális gyakorlás. A szőnyegre állva mondhatni, a mindennapi élet stresszes helyzeteit modellezzük: olyan pózokba kényszerítjük a testünket, ami nem megszokott, olyan dolgokat várunk el magunktól, amit egyébként a mindennapokban nem. Feszegetjük a komfortzónánkat, és közben megfigyeljük, milyen gondolatok, milyen érzések törnek elő. Egy külső megfigyelő elmével, mintegy hátra lépve a történésekből, nem bevonódva elemezve. Ha ezt valaki képes megtanulni a jógaszőnyegen gyakorlás közben, és át tudja ültetni a mindennapokba, az rengeteget segít a stressz kezelésében. És lehet, hogy még arra is ráébreszt, hogy ami korábban óriási gondnak, akadálynak tűnt, az valójában nem is akkor probléma.

 

– A 7. Tv műsorán a 7 perc jógában is betekintést kaphattak a nézők a jógába. Ha valakinek most kelti fel az érdeklődését a jóga, Békéscsabán milyen formában gyakorolhatja?

 

– Békéscsabán múltja van a jógának. Én annak idején itt végeztem a főiskolán, és már akkor is volt lehetőség jógagyakorlásra a kórháztól kezdve a Jóga a mindennapi életben rendszer tanfolyamain át a művelődési házakban tartott jóga órákig. Mióta hazaköltöztem Ausztráliából, úgy látom, egyre több ember fordul itt is a jóga felé. Nagyon sokan végeztek oktatóképző tanfolyamokat, sokan oktatnak. A Jóga a mindennapi életben rendszer művelőinek is van ma már saját gyakorlóterük, nekem nyolcadik éve működik a stúdióm, rendszeresen indítunk kezdő tanfolyamokat, de ha oda valaki nem tud bekapcsolódni, a gyakorló órákra is lehet jönni, és magánórákra is van lehetőség. Ha tehát valaki akar jógázni, könnyen megtalálhatja a módját, hogyan kezdje el, csak el kell elindulni.

 

 

További programok »

Itthon

FEL