Vizsnyiczai Jani bácsiék hárman voltak testvérek; három fia született: Jani (1966.), Ricsi (1967.) és Robi, alias Sovi (1974.). Majd a három fiának szintén három gyermeke született, mint a népmesében, de ez inkább népvalóság. Vizsóvalóság!
Egyik legkorábibb emlékem velük kapcsolatan, amikor 1982-ben a csabai fürdő nagymedencéjét korszerűsítették (addig sötét volt a vize, jó volt benne bujócskázni; később kék lett és átlátszó) a Békéscsabai Előre Spartacus SC vízilabda csapata hetente többször is átjárt Gyulára edzeni.
Az egyik vasárnap délelőtt Jani bácsi átvitte a három fiát (akkor még csak Ricsi pólózott, később Sovi is; Jani mindvégig nem), én meg apámmal utaztam (akkoriban engem is kergetett egy vízilabda – szerintem senki sem emlékszik rá). És az edzést követően a Vizsnyiczai és a Such család tagjai ott maradtak még egy kicsit játszani a medencében. Kitalálták, hogy tornyot építenek. A 15 éves Jani a nyakába vette a 8 éves Sovit, a 14 éves Ricsi – Janit és Sovit, majd 47 esztendős Sukk fater felállt velük és bumm… Egy óriásit taknyoltak, de mindenképp látványos volt a mutatvány. Még szerencse, hogy senkire sem estek rá.
Az (öreg) Vizsnyiczai Jancsi bácsi alapjáraton jó kedélyű, humoros, társasági ember volt – akárcsak a fiai –, és imádta az autókat, akárcsak a fiai: Jani kamionsofőr, Ricsi kasznis-szakoktató, Sovi buszsofőr. De miért a Három Vizsó Janó lett a cikk címe? Általában, ha valaki nem tudja az egyik ismerőse fiának a keresztnevét, akkor mindig az apja nevén szólítja. Így már számtalanszor lejanizták Janit, Ricsit, de akár Sovit is. (Egyszer Ricsi vagy egy félóráig beszélgetett egy arccal, majd úgy váltak el, hogy azt mondta neki a tag: „Mondd meg a bátyádnak, Ricsinek…”)
Amikor októberben Janival telefonon leegyeztettem ennek az interjúnak a találkozóját, a hideg futkosott a hátamon, mintha Sovival beszélgettem volna. Mire Jani azt mondta, hogy „Figyelj csak, tegyünk valamit tisztába: ők hasonlítanak rám, mert én vagyok a bátyjuk!”.
No eddig minden klappol… De, amikor október végén megpróbáltam velük ezt a beszélgetést a műhely alá húzni, olyan érzésem volt, mint Szilágyi Jánosnak (még egy Jani), a magyar rádiózás doyenjének, aki elmondása szerint nem szeretett a kollégáival együtt vacsorázni, mert mindenki egyszerre sztorizott.
Esetünkben, ha valamit kérdeztem, amire (esetleg) Sovi válaszolt, addig a háttérben Ricsi és Jani a témára asszociálva egy új irányba menetek. Csak úgy kapkodtam a fejem – mint a nézők a US Openen – Jani, Ricsi és Sovi közt.
Fogalmam sincs ki kezdte a beszélgetést, de tény, hogy hamar baromi nagy hangzavar keletkezett az üzemegységben.
Ricsi: Nemréginben tartottunk egy gyerektalálkozót, és kiderült, hogy mind a három fiúnk vasutas akar lenni. És tudod, hogy ki volt még vasutas a családban?
Jani: Urbán-Zsilák tata állomásfőnök volt.
Sovi: Dobozon?
Ricsi: Dobozon! Te cigizel még?
Jani: Én? Aha!
Such Tamás: Mehet a cigis kép?
Jani: Aha!
Ricsi: Most olyan, mint apád.
Sovi: Tényleg, olyan, mint apád!
Ricsi: Hallod, Sukk, amikor egyszer gyúrtuk a kolbászt, beesett a hamu a töltelékbe, és a Fater azt mondta, hogy jó helyen van.
S.T.: Hányszor fordult már elő, hogy apátok, azaz Jani után hívtak titeket?
Sovi: Engem egyszer sem, engem Ricsizni szoktak.
Jani: Engem meg Janinak hívnak.
Ricsi: Engem szoktak Janizni!
Jani: Engem meg Ricsiznek, akinek tudniuk kellene, hogy Jani vagyok. Például az egyik fuvaros haverom egyszer saturészegen megjött az állatszállítóautóval. Leszállt, és: „Héééj… Ricsikééém!”. Folyamatosan, szakszerűen Ricsizett.
Sovi: Nekem meg az volt a legszebb, hogy egy kommentben odaírták a nevem alá, hogy „Emlékszel, Ricsi?”. Erre odaírtam, hogy „Bocs, én Jani vagyok!”.
S.T.: Az öreg Vizsó is autószerelő volt?
Sovi: Azt is sződd bele, hogy apánk ásít a faterod esküvőjén.
Ricsi: Autószerelő volt.
S.T.: Nagyfater is?
Ricsi: Ő cipész
Sovi: Meg pék.
Ricsi: Nem volt pék!
S.T.: Tehát apátok autószerelő volt. Ti is.
Ricsi: És mindenki az autós szakmában van.
Jani: Részemről csak véletlen.
S.T.: Jani volt az agy, ő a Közgébe járt.
Ricsi: Neki könnyű volt, mert ő az első gyerek.
Jani: Miközben kicsi a korkülönbség köztünk; mégis, sokan ikreknek néztek bennünket.
Ricsi: Mennyi van? 11 hónap?
Jani: 11 hónap, két hét.
Sovi: Megyünk a jövő héten edzeni?
Ricsi: Menjünk! Úgyis be kell fizetni a tagdíjat.
Jani: Fater autószerelő volt, és a seregben már vezetett.
Ricsi: Először repülős volt.
Jani: Nem, repülőtérképész volt. Tudott tükörírással írni.
Sovi: És a KISZ-nél ismerte meg anyukátokat!
S.T.: Anno Tilda néni hangját már vagy száz méterről lehetett hallani a Közgé udvarán… Olyan volt, amikor Ricsit hallani lehet a csukott szauna ajtaján keresztül.
Jani: Fordítva!
Ricsi: Mert ő született hamarabb.
S.T.: És ti miért nem mentetek szakközépbe, mint Jani?
Ricsi: Én jelentem, melóztam!
Jani: Az érettségit követően Szolnokra, a kerfősulira jelentkeztem, de mivel elcsesztem a matekot, így nem vettek fel.
S.T.: De Ricsi és Sovi is két éve csak letettétek az érettségit.
Jani: Hát ők csak utólag, mert vidéki sutyerákok voltak.
Ricsi: Nekem melózni kellett.
Jani: Na, ez meg ezt fújja örökké!
S.T.: Fater is többre vihette volna?
Ricsi: Többre! Elméleti ember volt.
Jani: Nagyon művelt volt, rengeteget olvasott – egy jó háromezres könyvtárunk van.
S.T.: Amíg várta az elvtársakat, volt ideje olvasni.
Ricsi: „B. elvtárs Szegeden a Volgájába szállt…” (Idézet a HBB Országút blues című számából.)
S.T.: Miért kezdtél el kamionozni?
Ricsi: Tényleg, miért?
Jani: Az én sztorim hosszú…
Sovi: Nem hosszú, én majd elmondom neked… A Bartók 8-ban lévő festékboltban 40 évig dolgozott, majd elment kamionozni.
Jani: Annak is van előzménye. Ahogy mondtam, a Közgé után nem sikerült a felvételim a főiskolára. Közben a fater az Univerzálnál ismerte a hatodik embert… Mert hogy ilyen vonalon mozogtam.
Ricsi: Mert, hogy kereskedő a végeztsége Janinak.
Jani: Képesített könyvelő vagyok.
Ricsi: Nekem kellene egy könyvelő. Tudsz könyvelőt?
Jani: Nem.
Ricsi: Nem?
Jani: Tehát a fater egyik haverja – aki az Univerzálnál személyzetis volt – beígérte, hogy ha fölvesznek Szolnokra, akkor ad nekem egy ösztöndíjat a cégnél, és alkalmaz. Majd azzal módosította a megállapodásunkat: ha nem sikerül a felvételi, akkor is alkalmaz. Így 1985-től 2015-ig ott dolgoztam, majd elkezdtem kamionozni.
S.T.: Miért pont kamionozni? Nem látod a családodat.
Jani: Akkoriban már az asszony és a három gyerek kint volt Londonban, és úgy volt, hogy én is hamarosan indulok utánuk. Mialatt kijelentkeztem a cégtől, és a felmondási időmet töltöttem, a család szép lassan jött haza, mert nem jött be nekik Anglia. Én viszont nem akartam a számból hátsót csinálni. S mivel a seregnél megcsináltam az E kategóriát, így léptem.
(Ekkor már filmszakadás volt. Káosz. Mint apám, Sanyi voltam a Janik között. Pedig nem is ittunk. Mindenki kocsival jött. Sovi a 17-essel.)
Majd Janitól megkérdeztem, hogy ő miért nem judózik, mint a többiek, azt válaszolta, hogy őt mindig is inkább a kosárlabda érdekelte. Noha egyszer, a kilencvenes években, a KO-ban együtt mulatott a három Jani…
És egyszer csak Sovi kirángatta a szkandergépet a falból… Ezt sokan nehezményezték. Mi több le akarták gyűrni a Vizsókat, akik hárman háttal összeálltak, nehogy hátulról valaki leüsse őket.
