A három szoprán tette fel az idei Orgonák éjszakájára a koronát

2024. május 19. 14:03 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A Filharmónia Magyarország idén a “A három szoprán” formációval színesítette meg az Orgonák éjszakáját a Csabagyöngye Kulturális Központ Hangversenytermében. A Miklósa Erika énekművész és két mentoráltja, Kovács Aliz és Szakács Erika alkotta triót Túri-Nagy János orgonaművész kísérte orgonán és zongorán a szombat esti koncerten.

A klasszikus orgonára írt komolyzenei darabok, kortárs misék énekei mellett az előadást nem csupán a szakrális dallamok jellemezték, hanem magyar és külföldi könnyűzenei dalok is felcsendültek.

– A koncert programját úgy állítottuk össze, hogy mi és a nézők is megtalálják a számukra legmegfelelőbb műfajt. Ebből adódik az, hogy mindenféle stílus hallható ezen a koncerten, többek között a könnyedebb műfaj és a komolyzene is képviselteti magát. Mindig arra törekszem, hogy megízleljek többféle stílust, akár többféle korszakot és ebből szerintem mindenféleképp profitál egy klasszikus zenész – hangsúlyozta Túri-Nagy János orgonaművész.

Az est moderátora és nem utolsó sorban egyik főszereplője Miklósa Erika énekművész volt, aki a két általa támogatott fiatal tehetséggel, Kovács Alizzal és Szakács Erikával lépett színpadra. 

– Szerintem az orgona egy univerzális hangszer manapság. Azt bizonyítja ez a koncert, hogy nemcsak egy szakrális, hanem egy gyönyörű, színházi környezetben is megállja a helyét. Természetesen igyekeztünk ízlésesen összeválogatni az előadott számokat. Emellett nagyon fontos számomra, hogy a tehetségkutatós versenyzőimmel megmaradt a jó kapcsolat, sőt, már az iskolám tanulói is, és nagyon sokat dolgozunk együtt, ennek az eredményét láthatták az este a színpadon is a nézők – emelte ki Miklósa Erika énekművész. Hozzátette: nagyon szereti a műfajokat keverni és ezzel, mint mondta, magasan tartani a figyelmet, a rezgést a koncerteken.

A Filharmónia Magyarország idén először nemcsak esti programra várta az érdeklődőket, hanem szombaton délelőtt egy családi programot is szerveztek a békéscsabai zeneiskola Bartók kamaratermében.

 

Galéria

További programok »

FEL