A Győri Audi ETO-t fogadja a Békéscsabai Előre NKSE

2021. március 1. 17:14 | Papp Ádám Sándor

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC ellen folytatja szereplését a női kézilabda NB I-ben a Békéscsabai Előre NKSE. A két együttes más célokért küzd: a győriek az újabb bajnoki aranyéremért és nemzetközi cím megszerzéséért, míg a viharsarkiak az első osztályban való bennmaradásért.

A Békéscsaba legutóbb szombaton a Boglári Akadémia-SZISE együttesét fogadta hazai pályán. A viharsarki együttes megtörte negatív szériáját: ugyan győzni nem tudott, de a pontszerzés sikerült, miután 24:24-es döntetlent játszottak a csapatok. A Békéscsabai Előre NKSE kedden már a Győri Audi ETO csapatát fogadja hazai pályán. Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes együttes hétvégén fölényes, 38:12-es sikert aratott a Kisvárda otthonában.

– Nem hiszem, hogy óriási taktikai megbeszéléseket fogunk tartani. A lényeg az lesz, hogy játsszuk a saját játékainkat és egy jó, gyakorló mérkőzést tudjunk majd játszani – fogalmazott Iván Emese.

A két csapat őszi mérkőzését nem rendezték meg. A Békéscsaba egyik játékosánál felvetődött a koronavírus-fertőzés gyanúja, a teszt eredménye azonban nem érkezett meg az összecsapás tervezett kezdési időpontjáig. A hazai szövetség a két pontot, 10:0-s gólkülönbséggel a Győrnek ítélte.

– Mindig megtiszteltetés egy ilyen nagynevű csapat ellen játszani. Nagyon jó játékosokból áll a Győr, BL győztes esélyesek. Úgy gondolom, hogy ellenük csak magunkra kell koncentrálni és játszani a saját játékunkat. Hogyha jól jön ki és van szép megoldásunk, mi már annak is örülünk – emelte ki Mistina Kitty.

A Békéscsabai Előre NKSE – Győri Audi ETO KC bajnoki mérkőzés kedden 16 órától kezdődik. A mérkőzést élőben közvetítjük a 7.TV-n, valamint a behir.hu online felületein.

 

További programok »

FEL