Kézilabda: A listavezető Győrt fogadja a Békéscsaba

2023. március 24. 17:12 | Papp Ádám Sándor

A listavezető és ötszörös Bajnokok ligája-győztes Győri Audi ETO KC együttese ellen folytatja a női kézilabda NB I küzdelmeit a Békéscsabai Előre NKSE.

A csabai kézilabdázók legutóbb szombaton az MTK Budapest otthonában szerepeltek a bajnokság 18. játéknapján. A fővárosban megrendezett összecsapáson 35:31-es vereséget szenvedett a Békéscsaba, amely hétvégén a címvédő és jelenleg listavezető Győr csapatát fogadja hazai pályán. A felek legutóbb október 21-én mérkőztek meg, amikor az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes tizenkét góllal múlta felül a viharsarki együttest.

– Ugyanúgy készülünk erre a bajnoki fordulóra is, mint bármelyik másikra. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de igyekszünk majd egy jó mérkőzést játszani az ETO-val. Szeretnénk a hétvégi rossz teljesítményünket kijavítani mind védekezésben, mind kapusteljesítményben – fogalmazott Gadányi Maja.

A Békéscsaba tizennyolc fordulót követően tizenkét megszerzett ponttal a 12. helyen áll az első osztályban, míg a Győr tizenkilenc győzelemmel és egy vereséggel, két ponttal a rivális Ferencváros előtt vezeti az NB I küzdelmeit.

– Nem biztos, hogy ez a mérkőzés lesz az, amikor 20 valahány gólon fogjuk tartani az ellenfelet, de a védekezés feszességét és a felállt fal elleni védekezésünket mindenképpen stabilizálni szeretnénk. A Győr mindenképpen magas sebességen fog játszani és részcélunk lesz az, hogy visszarendeződésben tartsuk velük a lépést, amennyire lehet. Nagyon nehéz feladat lesz, hogy ne tudjanak minket megfutni, de ezek lesznek azok a dolgok, amelyeket szeretnénk, hogy megnyerjünk bizonyos szakaszaiban a mérkőzésen – emelte ki Papp Bálint vezetőedző.

A Békéscsabai Előre NKSE – Győri Audi ETO KC bajnoki összecsapás szombaton 18 órától kezdődik a Városi Sportcsarnokban. A mérkőzést élőben közvetítjük a 7.Tv-n, valamint a legnépszerűbb videómegosztó oldalon a behir.hu csatornáján.

 

További programok »

FEL