Kézilabda: A Kisvárda ellen, hazai pályán javítana a Békéscsaba

2023. május 5. 17:48 | Papp Ádám Sándor

A közvetlen rivális Kisvárda ellen folytatja a női kézilabda NB I-et a Békéscsabai Előre NKSE. A lilák a szombati, hazai összecsapás előtt a 12. helyet foglalják el a tabellán, míg a látogatók a 10. pozícióból várják a mérkőzést.

A Békéscsaba legutóbb egy héttel ezelőtt lépett pályára a 11. helyezett Budaörs otthonában. A viharsarki együttes győzelmével egy helyet javíthatott volna tabellán elfoglalt pozícióján, de az összecsapás végül a házigazda ötgólos sikerével zárult. Papp Bálint együttese ismét fontos mérkőzésre készül, ugyanis a 10. helyezett Kisvárda csapatát fogadja hazai környezetben.

– Szoros összecsapásra számítok, nekünk nagyon fontos, hogy a két pontot itthon tudjuk tartani. A szezonban játszottunk már velük jó mérkőzéseket, bízom benne, hogy ez most is így lesz – mondta Giricz Laura.

A csabai kézilabdázók számára négy mérkőzés van hátra a bajnokságból, melyből négy megszerzett ponttal már biztos lenne az első osztályban való bennmaradás.

– A Kisvárda jó játékerőt képviselő csapat, erős védekezéssel és stabil támadójátékkal lehet őket jellemezni, a keretben megvannak a kellőképpen rutinos játékosaik, akik több nagy csatát megéltek már. Évek óta fejlődő együttes a Kisvárda látjuk, hogy stabilan ott vannak a bajnokságban. Idegenben egy jó mérkőzést játszottunk ellenük 45-50 percig, utána kihasználták a hibáinkat és a végén ők nyertek – fogalmazott a csabaiak vezetőedzője.

A Békéscsabai Előre NKSE – Kisvárda bajnoki mérkőzés szombaton 18 órától kezdődik a városi sportcsarnokban.

További programok »

FEL