Kézilabda: Magyar Kupa mérkőzés következik a Békéscsaba számára

2023. február 22. 09:22 | Papp Ádám Sándor

Magyar Kupa mérkőzéssel folytatja szereplését szerdán a Békéscsabai Előre NKSE. Papp Bálint együttese a sorozat 4. fordulójában a Vác gárdáját fogadja hazai pályán.

A csabai kézilabdázók novemberben kezdték meg szereplésüket a Magyar Kupa 2022/23-as kiírásában. A Békéscsaba a Kisvárda otthonában, négygólos hátrányt ledolgozva játszott 25:25-ös döntetlent, amelynek köszönhetően továbbjutott a következő körbe. Papp Bálint együttese a 4. fordulóban a Váccal mérkőzik meg. A két együttes az elmúlt héten a bajnokságban már találkozott egymással, akkor a Pest vármegyei gárda 13 gólos győzelmet aratott.

– A múlt heti mérkőzésünk nem úgy sikerült a Vác ellen, ahogy szerettük volna. Nagyon sokat hibáztunk elől és hátul is egyaránt. Szeretnénk a szerdai összecsapáson kijavítani a hibáinkat, és azon az úton tovább haladni, amelyen korábban voltunk – mondta a behir.hu kérdésére Bucsi Lili.

A Vác a Békéscsaba elleni találkozóval kezdi meg szereplését a Magyar Kupa idei kiírásában. Az együttes az előző idényben a legjobb nyolc között búcsúzott a sorozattól, így idén céljuk, hogy bejussanak a négyes döntőbe.

– Nagyon fontos lesz az, hogy az előre játékban minél kevesebb hibát vétsünk, itt gondolok arra, hogy a technikai hibáinkat csökkentsük és a kapussal szembeni befejezéseink pontosabbak legyenek. Láttuk, hogy rendkívül gyorsan átszaladtak rajtunk a váciak és rendezetlen védelem ellen könnyű gólokat lőttek, illetve a felállt fal ellen is a meghatározó játékosaik gondot okoztak nekünk. Ezeket a problémákat mindenképpen rendeznünk kell a mérkőzésen – fogalmazott a csabaiak vezetőedzője. 

A Békéscsaba – Vác Magyar Kupa-összecsapás szerdán 18 órától kezdődik a városi sportcsarnokban.

További programok »

FEL