60 éve maturáltak a volt Rózsások

2024. szeptember 21. 20:43 | Such Tamás

Fiatalok vagyunk még, de nem annyira, így 2-3 évente megrendezzük az érettségi találkozót – mondja szombat délután dr. Kerekes Attila, a program szervezője. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 1964-ben végzett IV/C osztály diákjaival a Fiume Étteremben találkozom. Az 1960-as tanévet 51-en kezdeték el, és négy esztendővel később 41-en érettségiztek le (maturáltak); az osztályba négy lány is járt.

Egy kis közbevetés…

Számomra az nagyobb kunszt, ha egy általános iskolás osztályból több nagyember kerül ki, mint egy gimnáziumiból. Mivel a gimnazisták már szinte lényegében főiskolások, egyetemisták; ebből kifolyólag könnyebben kerülnek majd egy-egy szép pozícióba… Noha az utóbbi állításom sem teljesen igaz, hiszen igazából a gázszerelő, a buszsofőr vagy éppen a fényképész is egy gyönyörű foglalkozás.

Szóval…

Az első felvetésemnek azonban most nyomban ellentmondok, ugyanis a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium 1964-ben végzett diákjai a nagybetűsben igencsak szépen domborítottak.

 

Dr. Borbola József és dr. Kerekes Attila – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Dr. Borbola József kardiológus professzor jelenleg is a fővárosi kardiovaszkuláris intézetben dolgozik, aközben néhány évet Chicagóban, Madridban, Németországban is tevékenykedett. Sztán Zoltán Los Angelesben volt közgazdász, az utóbbi években Budapesten lakik. Dr. Kerekes Attila szintén 54 éve fogorvos Csabán. Buday György, az újkígyósi általános iskola igazgatója volt, legendás kézilabdaedző (Skaliczki László első osztályfőnöke).

Gárdonyi Gáborné a MÁV-nál dolgozott évekig. Molnár György a 3. számú cserépgyárban volt művezető. Blahut Pál számtalan szakmában jeleskedett (villanyszerelő, masszőr, varrógépműszerész, szennyvíztelepet vezetett). Vig Tibor a hűtőházi vezető volt. Dusik János villany-, kábeltévé-, hálózatszerelő, medgyesegyházi önkormányzati képviselő. Griecs-Farkas János földmérőként tevékenykedett. Deák Andrásné a csabai főiskolán volt a gondnokság vezetője. Sicz László pedig azt mondja, nem érdekes.

A vidám kis társasággal a csoportképet kint, a lépcsőn készítjük, vagyis csak készítenénk, mert az ötletem nem érvényesül, hanem inkább a hölgyeké, akik stílusosan egyből az étterem előtti padhoz lépnek. Gárdonyi Gáborné le is ül, nyomban melléül Sztán János, és azt mondja, „Kapsz egy jóképű srácot!”.

A találkozó ideje alatt audálisan a közeli Andrássy úton épp az Utcazene Fesztivál zajlik, mögöttünk, a főtéren pedig ott virít az Év Sajtófotó kiállítás, de a jó 15 perces fényképezés-beszélgetésünk ideje alatt híresebbek voltunk, mint az egész város.

 

 

– Annak idején a tanulás jobban érdekelt bennünket, mint a nők – húzza alá dr. Kerekes Attila. – De azt muszáj elmesélnem, hogy németre Réthy Kati néni tanított bennünket, aki egy nagyon csinos, szép nagy keblű hölgy volt. Majd egy kora tavaszi órán úgy úsztuk meg nála a feleltetést, hogy az egyik ügyes osztálytársunk azt mondta neki: „Tanárnő, jaj, de nagyon melleg van itt, nem kellene kinyitni az ablakot?”. Kati néni teljesítette a vágyát. Ekkor persze mindenki elkezdett nevetni, de szerencsére vette a lapot, és ő is mosolygott. Aznap elmaradt a számonkérést. Kati néni amúgy 101 és fél évig élt.

Azt követően mindannyian visszamegyünk az étterembe. A hangulat folyamatosan fokozódik. Mivel én csak megfigyelő státuszban vagyok, el is búcsúzok. – Két év múlva, a 62. találkozón leszünk 80-ak! – köszön el a főszervező.

Kint az egyik utcazenekar a Deep Purple-től a Black Nightot tolja. Ian Gillan, az angol csapat énekese épp egyidős a volt Rózsásokkal. Kár azonban hogy Purple fénykorában, a hetvenes évek elején itthon leginkább csak a Gedeon bátyó féle muzsikákat ismerték.

Illetve azért volt néhány szerencsés is…

 

Ülő sor: Gárdonyi Gáborné, Sztán Zoltán, Buday György. Középső sor: Sicz László, Deák Andrásné, dr. Borbola József, dr. Kerekes Attila, Molnár György, Blahut Pál. Hátsó sor: Vig Tibor, Dusik János és Griecs-Farkas János – Fotó: Such Tamás / behir.hu

További programok »

Itthon

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL