26 milliárd forint, 27 ezer résztvevő – Lezárultak a kormányhivatal pályázatai

2023. november 14. 17:01 | Hidvégi Dávid

Lezárultak a Békés Vármegyei Kormányhivatal Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban végrehajtott pályázatai. Az út a munkaerőpiacra elnevezésű pályázat célja az álláskeresők és az inaktívak foglalkoztatottságának javítása volt, míg az Ifjúsági Garancia program a 25 év alattiak számára biztosított munka vagy tanulási lehetőséget.

A pályázatokban résztvevő oktatási intézmények, hivatalok és foglalkoztatók képviselőit a CsabaParkban fogadta a Békés Vármegyei Kormányhivatal kedden délelőtt. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programok zárórendezvényén Békés vármegye főispánja kiemelte: az Út a munkaerőpiacra programra 15 657 milliárd forintot kapott Békés vármegye. Dr. Takács Árpád hangsúlyozta: 15 657 álláskeresőt vontak be a 25-64 év közötti korcsoportban. Mint mondta a 2015-2021 közötti időszakban 3780 álláskereső képzése valósult meg 75 különböző szakirányban és 12 143 esetében bérjellegű támogatást nyújtottak be. Hozzátette: az Ifjúsági Garancia programra közel 11 milliárd forintot kapott a vármegye és összesen 12 118 fiatalnak segítettek.

A térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: a kormány célja idén az infláció csökkentése volt.

– A kormány a következő esztendőben a gazdaság növekedése mellett a bérek emelését tűzi ki célul. Ez azt jelenti, hogy az inflációt meghaladó reálbér emelkedésre számíthatunk szerte az országban. Nekünk erre Békésben különösen szükségünk van, hiszen az országos átlagbérhez képest itt alacsonyabbak a keresetek – mondta Herczeg Tamás.

 

 

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott: míg 2010-ben a nagy munkanélküliség okozott problémát, most a munkaerőhiánnyal kell megküzdeni. Czomba Sándor aláhúzta: a különböző programokkal, például a képzésekkel és a bértámogatásokkal az a céljuk, hogy itthon találják meg a hiányzó munkaerőt.

– Ebben a térségben még van munkaerő és ezt a magyar kormány látja is. Ahogy azt a külügyminiszter és miniszterelnök nemrég jelezte, kelet-Magyarországon nagyon komoly beruházások valósulnak meg Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc környékén és felkészül a dél-alföldi régió. Ismerve a magyar munkaerő mobilitását, oda kell vinnünk a munkahelyeket, ahol a munkaerőtartalék rendelkezésre áll – fejtette ki.

A konferencián elhangzott, hogy a program tovább folytatódik, immáron Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz néven, amelynek a keretösszege a hazai társfinanszírozással együtt összesen 2300 milliárd forint. A program a gazdasági növekedést, a hazai vállalkozások versenyképességének fokozását és a teljes foglalkoztatás elérését támogatja a pályázataival.

 

Galéria

További programok »

FEL