Zsilinszki Orsolya befejezi élsportolói pályafutását

13:41 | Such Tamás

Orsi viszonylag későn, 13 évesen kezdett el versenyszerűen úszni a Békéscsabai Előre Úszó Klubban, ennek ellenére kiemelkedő nemzetközi pályafutást épített. Az elmúlt 15 év során három Siketlimpián, két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon képviselte Magyarországot, számos érmet és pontszerző helyezést szerezve.

A békéscsabai Zsilinszki Orsi visszavonulását bejelentve elmondta, hogy nehéz döntést hozott, ugyanakkor úgy érzi, pályafutása teljes és kerek.

– Ha 15 évvel ezelőtt valaki megmutatja nekem ezt az utat – három siketlimpiát, két világbajnokságot, egy Európa-bajnokságot, az érmet és a rengeteg pontszerző helyezést –, azonnal és gondolkodás nélkül aláírtam volna – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, büszke arra, hogy világversenyeken képviselhette Békéscsabát, Magyarországot és a hazai siket úszósportot.

 

Orsi és Szlaukó-Fischer Nóra – Fotó: Such Tamás / behir.hu

– Úgy lépek vissza a medencepartról, hogy nincs bennem hiányérzet. Tudom, hogy minden egyes tempóban, minden egyes versenyen a maximumot nyújtottam – jegyzi meg.

Döntését azzal indokolta, hogy 28 évesen úgy érzi, elérte saját csúcsteljesítményét, miközben a nemzetközi mezőny is egyre erősebbé vált.

– A csúcson kell abbahagyni – mosolyog. – Noha nem volt könnyű döntés, mert a szívem szerint folytatnám tovább, de tudom, hogy elértem a maximumot. A versenyzést ugyan befejezem, de az úszástól nem búcsúzok el. Szabadidőmben továbbra is úszni fogok, immár saját örömömre.

Hozzáfűzte, szívesen segíti a következő generációt is. Ha lesz olyan hallássérült gyermek, aki szeretne úszni, örömmel vállalja a felkészítését.

Orsi jelenleg a Rehabil Közhasznú Nonprofit Kft.-nél dolgozik irodai adminisztratív munkatársként, ahol két éve helyezkedett el megváltozott munkaképességű munkavállalóként. A sporttól azonban nem szakad el: a jövőben is aktív tagja kíván maradni a magyar siket úszósport közösségének.

Továbbá köszönetet mondott edzőinek, családjának, barátainak, a Békéscsabai Előre Úszó Klubnak, támogatóinak, valamint a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének, amiért végig mellette álltak pályafutása során.

 

 

(A beszélgetésünkben óriási segítségünkre volt Szlaukó-Fischer Nóra, a Békés Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat jelnyelvi tolmácsa.)

Eredmények:

2017. Samsun (Törökország) Siketlimpia: 200m pillangó 6. hely

2018. Lublin (Lengyelország) Európa bajnokság: 200m pillangó 4. hely, 100m pillangó 6.hely, 400m vegyes 8. hely

2021. Gliwice (Lengyelország) Rövidpályás Világbajnokság: 200m pillangó 4. hely, 200m mell 5. hely, 50m mell 6. hely, 100m pillangó 6. hely, 800m gyors 6. hely, 400m vegyes 7. hely

2022. Caxias do Sul (Brazília) Siketlimpia: 200m pillangó 3. hely, 200 mell 4. hely, 800m gyors 5. hely, 100m mell 6. hely, 50m mell 6. hely, 100m pillangó 7. hely

2023. Buenos Aires (Argentína) Világbajnokság: 200m mell 4. hely, 200m pillangó 5. hely, 100m mell 5. hely, 50m mell 6. hely, 800m gyors 6. hely, 1500m gyors 6. hely, 100m pillangó 7. hely

2025. Tokió (japán) Siketlimpia: 200m pillangó 10. hely, 200m mell 12. hely

 

Zsilinszki Orsolya és Szarvas János a Gliwicében rendezett rövidpályás bajnokságon – Forrás: Zsilinszki Orsolya

Szarvas János trénerrel a Gliwicében rendezett rövidpályás bajnokságon – Forrás: Zsilinszki Orsolya

További programok »

FEL