Zöld, zöldebb, még zöldebb - Túl lassan indulnak a klímavédelmi intézkedések

2020. október 26. 17:28 | Sipos Gábor

Magyarország az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárult az uniós klímavédelemhez, az 1990-es értékekhez képest mostanáig harmadával szorította vissza károsanyag kibocsátását. Az egy főre jutó éves magyar üvegházhatású gáz-kibocsátás kevesebb mint háromnegyede az európai átlagnak. Az idén elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének alapvető feladata, hogy a gyermekek és unokák számára megőrizzék Magyarországot és a Kárpát-medencét.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter véleménye szerint a tiszta hidrogén gyártásában komoly lehetőségek rejlenek. 

– Magyarország az elsők között kíván csatlakozni az Európai Bizottság által tervezett hidrogénkoalícióhoz, mivel a hidrogéngyártás és -tárolás infrastruktúrája költséges, ezért e téren feltétlenül egységes uniós szabályozásra, összehangolt fejlesztésekre van szükség – hangsúlyozta a miniszter egy múlt heti közleményben. Palkovics László elmondta, a klímatörekvések megvalósításához az áramtermelés a nukleáris energia és a napenergia együttes felhasználásával járulhat hozzá Magyarországon. A hidrogénnek a közlekedés zöldítésében is szerepe lehet. A miniszter kiemelte, Magyarország komoly lépéseket tesz a közlekedés dekarbonizációja érdekében. A miniszter szerint a Zöld Busz Program, amelynek a célja a nagyobb városok közösségi közlekedésében résztvevő autóbuszok cseréje elektromos meghajtású járművekre fontos pontja lehet a klímavédelemnek.

 

Zöld úton a békési megyeszékhely

Békéscsabán is kiemelt szerepet kapott a klímavédelem az elmúlt időszakban. Jelenleg is zajlik az okos közvilágítás kialakítása, tesztelik az elektromos buszok használhatóságát a megyeszékhelyen és mint Behir.hu is beszámolt róla: a közelmúltban rakták le a csabai napelempark alapkövét.

Gyebnár Péter, a Fentartható Térségért Alapítvány elnöke szerint az ipari klímavédelem változásai mellett az egyének szerepe egyre nagyobb a pozitív irányú változásaiban. Amennyiben az emberek pici energiaráfordítással és figyelemmel változtatnak az életvitelükön, például szelektíven gyűjtik a háztartási szemetet vagy igyekeznek minél kevesebb elektromos áramot használni, úgy nagy előrelépést tehet az emberiség a környezet helyreállítása érdekében.

– Mindenki tehet a klímaváltozás ellen. Most ősszel az avarégetéssel rengeteg károsanyag jut a levegőbe, ha ezt elhagyja egy kerttulajdonos, már tett a környezetért. Sokat számít, ha a fűtési szezon elindulásával a magánház tulajdonosok csak olyan szilárd tüzelőt használnak, amely engedélyezett és nem égetnek hulladékot, műanyagot – hangsúlyozta az alapítványi elnök.

 

Egyre több a környezettudatos vásároló

Egy friss közvéleménykutatás adataiból kiderül, hogy hazánkban is egyre többen vásárolnak tudatosan és a válaszadók saját bevallása szerint több mint kétharmaduk (77%) szelektíven gyűjti a hulladékot. A számok azt mutatják, hogy a lakosság kétharmada előnyben részesíti a helyi, hazai termékeket, mert így kisebb a szállítás okozta környezetszennyezés mértéke (69%), illetve, hogy minden harmadik ember kifejezetten keresi a környezetbarát termékeket (39%)..

Bár a szemetet szelektíven gyűjtők arány az elmúlt években valóban nőtt Magyarországon, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) szerint még mindig van hova fejlődni, hiszen a csomagolási műanyag hulladék csupán 35 százalékát hasznosítjuk újra jelenleg és az uniós elvárás alapján ennek arányát 2035-ig 55 százalékra kell emelni. A direktíva eléréséhez nemcsak a hatékony hulladékelválasztó rendszerek további reformja szükséges, de a termelői és a fogyasztói felelősségvállalás részéről is javuló tendenciára lesz szükség.

 

Podcastot indít az államfő

Egy új kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet Magyarország köztársasági elnöke. Áder János Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít, az egyes epizódok kéthetente jelennek meg. A köztársasági elnök a beszélgetésekben környezetről, vízről, klímáról kérdezi szakértő vendégeit. Arról is szó lesz, hogy milyen válaszokat adunk a klímaváltozásra, a körforgásos gazdaság megteremtésére, a vízválságra vagy a fenntartható életmód biztosítására.

Az első adásban Kína - mint a világ legnagyobb károsanyag kibocsátója - 2060-ra vállalt karbonsemlegessége a téma. Az első adás vendége Bartus Gábor környezetgazdász lesz, aki szerint a kínai társadalom ott tart, hogy nem szenved hiányt semmiben, mindent előállít a maga számára. Azonban most kezdik észrevenni, hogy ennek az lett az ára, hogy súlyosan szennyezetté vált az ország levegője. Bartus Gábor szerint a kínai városok többsége kifejezetten élhetetlen és Kína már olyan ország, ahol nagyon sokan halnak meg a levegőszennyezésre visszavezethető megbetegedésben.

Áder János első podcastja a karbonsemlegességet kitűző Kínáról hétfőn 10 órától lesz elérhető az interneten.

További programok »

FEL