Zöld ügyekről tárgyaltak Békéscsabán

2022. július 10. 09:30 | Szabó Judit

A Hatvanezer Fa Egyesület első alkalommal rendezte meg a Glokál Fesztivált szombaton a Csabagyöngye Kulturális Központban. A szervezők szeretnék, ha hagyomány lenne a zöld ügyek megbeszélése, fesztivál formájában.

A rendezvény legfőbb célja, hogy az egyesület a faültetésen, a zöldítésen, illetve a fák gondozásán túl is megjelenje a közösségi életben. A fesztivál egyik lényege, hogy párbeszédeket kezdeményezzenek egymás között, például önkénteseikkel, a döntéshozóikkal, illetve a lakosság tagjaival is. A Hatvanezer Fa Egyesület egyik tagja elmondta, hogy itt a fiatalokat is meg kell szólítani, hiszen ők képviselik az utánpótlást. 

– A fiatalokat meg kell fogni, nem azért, mert nem lehet mást. A fenntarthatóság hosszú távra szól, és mi hosszú távra gondolkozunk, a fenntarhatóságot pedig az utánunk lévő generáció viszi majd tovább - emelte ki Duray Balázs.

Témáik között szerepelt a klímaváltozás, az aszály, az egykori Körös Hotel lebontása után megmaradt, közel kétezer négyzetméteres terület sorsa, valamint szó esett az életminőség javításáról is. A térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a terület még az állam tulajdonában van. Herczeg Tamás kiemelte, hogy számos ötlet érkezett hozzá is, azután kell dönteni a sorsáról, ha már a város tulajdonába kerül. 

Békéscsaba környezetvédelmi és turisztikai ügyekért felelős tanácsnoka elmondta, hogy azért jók ezek a programok, mert itt találkozhatnak olyan társaikkal, akik különös figyelmet fordítanak a jövő sorsa iránt.

– A hétköznapokban erre ritkán van lehetőség. Azt gondolom, hogy olyan civil szrvezetek, mint a Hatvanezer Fa Egyesület túl azon, hogy a zöld területek jobbá tételével foglalkozik, olyan programot is szervez, ahol beszélhetünk a felmerült kérdésekről, együtt gondolkodjunk és a jelenünk problémáira próbáljunk magyarázatot, megoldást találni – emelte ki Opauszki Zoltán.

A nap folyamán a Portéka Kézműves és Termelői Közösség kézművesei mutatták be termékeiket, majd este Grandmother's Jam- és The Trousers-koncerttel zárult a fesztivál.

 

További programok »

Világ

A lakosság költőládákkal is segítheti a rágcsálópusztító baglyok költését

A lakosság és az önkormányzatok műfészkek, költőládák kihelyezésével segíthetik a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését. Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él vagy kimondottan emberkövetőnek számít. Települési jelenlétük azért fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak és fiókáikat is ezekkel etetik. Így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat – írja a MME közleményében.
2023. szeptember 18. 17:00
FEL