Tiszta udvar, rendes ház – Idén is díjazták a legszebb kerteket

2025. június 13. 20:35 | Kintner Nikolett

Immár negyedik éve hirdették meg a „Tiszta udvar, rendes ház” pályázatot, melyen a legszebb és legigényesebb portákat, kerteket díjazták.

Negyedik alkalommal rendezték meg Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és a Közösség a Fejlődésért Egyesület közös szervezésében a Tiszta udvar, rendes ház pályázatot. Ennek következtében 10-15 porta- és kerttulajdonos döntött úgy, hogy megmutatja saját kemény és kitartó munkájának gyümölcsét. A nevezők között a 20 év alattitól egészen 70 éves korig több résztvevő munkáját is vizsgálták. Idén összesen hét „kertész” vehetett át díjat, mely a tárgyi jutalom mellett egy Tiszta udvar, rendes ház felirattal ellátott táblát foglalt magában.

– Azt látom, hogy azok, akik megkapják ezt a díjat, ők büszkék erre és teljes joggal. Ékessége az utcának egy-egy ilyen ház, vagy porta, hiszen már messziről is látszik, ha egy háznak igazán szép gondozott előkertje van. Mindemellett ennek a programnak egyfajta edukációs jellege is van, mert mindannyiunkat nevel arra, hogy fontos, hogy tisztán tartjuk a környezetünket és fontos az esztétikum a praktikum mellett. Szívemhez nagyon közel álló, kedves dolog ez – fogalmazott Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Opauszki Zoltán környezetvédelmi és turisztikai ügyekért felelős tanácsnok a négytagú zsűri elnökeként tekintette meg a nevezett kerteket.

– Fontos az, amikor zsűriként betesszük a lábunkat egy portára és körbetekintünk, végigjárjuk a kertet, akkor kialakuljon egy olyan összbenyomás, amely alapján kellő biztonsággal lehet döntést hozni arról, hogy milyen érzetet kelt ennek a portának, kertnek a megtekintése, ez vezérelt minket – fejtette ki a tanácsnok.

A díjazottak között jutalmazták Pissné Hégely Szilviát is, aki fényesi 4000 négyzetméteres portájával nyerte el pályázat kitüntetését.

– Igyekszünk nagyon környezettudatosan élni, úgy tenni a dolgunkat, hogy a környezettel összhangban legyünk. Mint pedagógus, a gyermekeknek is a környezettudatos magatartást nagyon jó szívvel-lélekkel tanítom. Az óvodában van kiskertünk, fűszerkertünk, magaságyásaink, tehát igyekszem minden területen átadni azt, amit én is nagyon szeretek – fejtette ki.

A díjakat ünnepélyes keretek között adták át a kitüntetetteknek a Munkácsy Emlékházban, melyet zárásképpen közös képpel koronáztak meg a résztvevők. A zsűri döntése értelmében Békéscsabán a legszebb portákat Pissné Hégely Szilvia, dr. Hajdúné dr. Varga Márta, Csányi Ferenc, Fazekas Tamás, Illyés Gyula, Bella-Fehér Emese, és Vágási György tudhatja magáénak.

 

Galéria

 

További programok »

FEL