Zétényi Szvetlána negyedik lett a Spartathlonon

– Azt hittem, futva jössz. (bringával érkezett)

– Nem futok még, csak holnap lesz az első átmozgató futás. 

– Van elvonási tüneted? 

– Nincs még sok kedvem a futáshoz, de muszáj egy kicsit, mert így elmúlik az izomláz. 

– Már kicsi korodban is futottál? 

– Nem; gyermekkoromban úsztam, meg mindig valamilyen hobbi sportot kipróbáltam. Csak 12 éve, 36 évesen kezdtem el, az ultrafutást pedig 2015-ben kezdtem el. 

– Arra emlékszem, hogy az egyik Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaratont te nyerted meg. 

– 2017-ben volt. Előtte pici távokat tettem meg, majd egyszer csak lefutottam a maratont, aztán az 50 kilométert, és mindig emeltem a tétet. Direkt a hosszú távra álltam rá, mivel nem vagyok gyors futó, hanem inkább kitartó. 

(Fotók: Spartathlon, Sparta Photography Club)

– Hány perces átlaggal haladsz? 

– Attól függ, hogy mekkora távot futok. Hosszú távakot lassú, biztonságos tempóval futok.

– 10 kilométeren? 

– 10 kilométeren 4 perc 50 másodperc, ezen a versenyen 6 perc 50 másodperc volt az átlagom. 

– Az edzéseken mekkora távokat futsz? 

– Vegyesen, 10 és 50 kilométer között. Attól függ, hogy milyen versenyre készülök és milyen felkészülési stádiumban vagyok. Egy ilyen versenyre muszáj egész évben készülni. Vannak rákészülő versenyek, májusban letudtam a 211 kilométeres Ultrabalatont. Illetve voltam több 100 kilométeresen is. 

– Hány edzésed van hetente? 

– Hat. A vasárnapi a leghosszabb, mert akkor jobban ráérek, hétfő a pihenő. 

– Mi történik, ha egy kimarad? 

– Lelkiismeretfurdalásom lesz. Mert ha készülök egy versenyre, akkor ütemesen emelkednek a terhelések, távok. Ha egyet kihagyok, akkor szinte fölöslegesen csináltam a hetet. 

– Mikor döntötted el, hogy bevállalsz egy ilyen borzasztó nagy távot? 

– Négy éve megkerestem Maráz Zsuzsi ultrafutót, aki azóta az edzőm; és két éve futottam le először a Spartathlont. 

– Bírnál egy 300-ast is? 

– Nem tudom. De itt nem is a kilométer számított, hanem az, hogy ez egy nagyon szintes, 3600 méter verseny volt: fel-le kellett futni. 160 kilométernél volt egy hegy is, ami 1100 méter magasan van. Szerencsére most nem volt nagyon meleg. Nagyjából 28, illetve éjszaka 7 fok volt. 

– Hánykor volt a rajt? 

– Hétkor indultunk az Akropolisz lábánál. A legenda szerint egy görög futó onnan futott el Spártába segítségért. Egyébként nagyon szép volt az útvonal. 

– Telefon nem volt nálad, hogy készíts néhány fotót?

– Rengeteg fotós volt, gyönyörű tájakon készültek a fotók, amúgy biztonsági okok miatt lehet nálad telefon, adtak egy nyomkövetőt is, mivel több helyen egyedül futunk. 

– Hány magyar indult? 

– 23-an indultunk, ebből öt lány. 19-ünknek sikerül teljesíteni a távot. Két lány 65 kilométeren kiszállt, mert nem tudták tartani a tempót. A harmadik 153 kilométernél, gyomorproblémái miatt lett rosszul. Így ötünk közül csak ketten értünk célba.

– Ki kísért el? 

– A barátaim és a férjem. De szigorúan csak a frissítőpontokon segíthettek. Az első 44 kilométernél, a következő a 81-nél, a Korinthoszi-csatornánál volt. 

– Átfutottad az ötödikes töri könyv elejét. 

– Igen. Azt követően már sűrűbben jöttek a pontok. Figyelni kellett azonban a tempóra, mert ha nem teljesíted a szintidőt, kizárnak.  

– Mennyivel nyert az első nő? 

– Eddig egy lengyel 24 óra 48 perccel tartotta a csúcsot, most azonban az amerikai lány 22 óra 35 perccel pályacsúcsot futott. 

–  Sok holtpontod volt? 

– Persze, rengeteg. Ugye itt Csabán nagyon kevés a szintemelkedő. Ott – ahogy mondtam – lefele, felfele rengeteget kellett futni, amit derekasan megérez az izomzat. 

– Előfordult, hogy a táv felénél azt gondoltad, hogy „Soha többet!”? 

– Most nem voltak ilyen gondolatok. Azonfelül szép hagyomány, hogy Leonidász szobránál megérintjük a lábát. Mindenki, aki befut, ugyanazt kapja: olajfakoszorút és egy szép érmet. Azt követően bevezetnek egy sátorba, leveszik a cipődet és megmossák a lábadat, hősként tisztelnek.

***

– Köszönöm a Békéscsabai Atlétikai Clubnak és békéscsabai önkormányzatnak a támogatását – a fűzi hozzá.