Zenés, családi mesejátékkal zárult a csabai farsang a Munkácsy Emlékházban

2023. február 19. 14:35 | Vincze Attila

A néma furulya című interaktív zenés mesejátékkal zárult a csabai farsangi hétvége vasárnap a Munkácsy Emlékházban. A történetet két kiváló muzsikus művésztanár, Döge Csaba és Szilágyi Attila adta elő a főként kisgyermekes családokból álló közönségnek.

A rendezvényt a Csabagyöngye Kulturális Központ hívta életre, azzal a céllal, hogy a farsangi hétvégén a télűzés mellett egy igazi gyermekeknek szóló programmal is kedveskedjenek a családoknak. Paulikné Tóth Krisztina, az intézmény kulturális szervezője a behir.hu-nak kiemelte, szeretnék, ha a Munkácsy Emlékház a muzeális élményeken túl egyéb kulturális eseményekkel is hozzá tudna járulni a csabaiak szórakoztatásához, ehhez pedig az ilyen és ehhez hasonló rendezvények kiváló lehetőséget jelentenek. 

– Mindenképpen szeretnénk, hogyha meg tudnánk itt jelenni különböző műfajokkal azért, hogy ez emlékház élményfunkcióit erősítsük. Korábban a gyerekek számára játszóházakat hirdettünk meg, a felnőtt látogatókat pedig olyan exkluzív programok várják, mint a bonbonkészítés, illetve olyan tematikus programokon is gondolkozunk, amik ötvözni tudják a polgári életmód bemutatását és Munkácsy életművének megismerését, de egyben szórakoztatnak is – fogalmazott.

 

 

A néma furulya egy kedves és vidám zenés mese, Halász Judit és a Kaláka ismert, kedvelt gyermekdalaival. A történetet Kara Misa írta, a Magna Cum Laude zenekar basszusgitárosa, szövegírója. Két kiváló muzsikus művésztanár, Döge Csaba (fúvós hangszerek) és Szilágyi Attila (gitár) kalauzolta a gyermekeket a hangszerek csodálatos világába. A zenészek elmondták, hogy az előadásban kilenc hangszert hallhatnak az érdeklődők, elsősorban olyan klasszikus hangszereket, mint a tuba, harsona, tenorkürt, trombita, és ötféle furulya.

– A történeten belül minden hangszerhez ki lett alakítva egy karakter, a néma furulya név pedig onnan ered, hogy a főszereplő mindig találkozik egy barátjával, de sosem köszön vissza, a mese végére azonban megtanul köszönni a többieknek, így tulajdonképpen ez is a tanulsága az előadásnak, hogy a gyerekeket tisztelettudó viselkedésre sarkalljuk – zárta gondolatait Szilágyi Attila.

További programok »

Kultúra

FEL