Furi Feri az állatkertben, avagy farsangi gyermekműsor a Csabagyöngyében

2024. február 18. 08:38 | Fajó Attila

Farsangi gyermekműsorral készült a kicsiknek Döge Csaba és Szilágyi Attila a Csabagyöngye Kulturális Központban szombat délután. A duó előadásaival közel négy éve szórakoztatja a gyerekeket.

Döge Csaba és Szilágyi Attila zenetanár lévén civilben, illetve gyermekműsorukkal is a hangszeres nevelés, a zenés edukáció mellett tesznek hitet. A szombat délután előadott zenés-mesés darabjuk értelmi szerzője, a pároshoz hasonlóan gyulai származású Kara Misa, a Magna Cum Laude zenekar oszlopos tagja. Repertoárjuk egyelőre három mesét tartalmaz: a műsor pedig akár egy óvodai csoportnak, akár a Müpa Budapest nagyobb közönségének is örömöt szerezhet. 

– Megéri cipelni a réz- és fafúvós hangszereinket, amelyeket bemutatunk az előadásokon. Zenére, zenével edukálunk és nagy öröm, ha valaki a mi ihletésünkre kezdi meg tanulmányait valamelyik bemutatott hangszeren – tartja Döge Csaba.

Szilágyi Attila úgy fogalmazott, hogy mesedarbjaikkal hasznos és a gyermekek jellemfejlődése szempontjából fontos dolgokra szeretnék felhívni a figyelmet, amellett, hogy a karácsonyi időszakban az ünnephez kapcsolódó üzenettel készültek a közönségnek. 

A szombati produkcióban az érdeklődők megismerkedhettek Furi Ferivel, a főhőssel, aki egy gyűrűt találva elhatározza, megkeresi annak gazdáját. A helyszíne egy állatkert, ahol különleges állatokkal találkozva kutatja fel az ékszer tulajdonosát. A vállalkozó kedvű gyerekek és felnőttek jelmezben érkeztek az eseményre, amely könnyed szórakozást ígért kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Galéria

További programok »

FEL