Varga Tamás: A Munkácsy Negyed intézményei jobbnál jobb programokat állítottak össze a mini fesztiválra
– Mit foglal magában az idei, Mihály naphoz is kötődő művészeti fesztivál?
– Negyedik alkalommal rendezünk Mihály nap környékén bő kétnapos mini fesztivált, ez második alkalommal jelentkezik Munkácsy Fest néven. Februárban ünnepeljük Munkácsy Mihály születésnapját, a névnapja környékén pedig egy nyárbúcsúztató, őszköszöntő programsorozattal tisztelgünk a festőóriás előtt. A rendezvény gerincét a pénteki és a szombati programok adják. A Munkácsy Negyedben található kulturális intézmények fognak ilyenkor össze, és állítanak össze jobbnál jobb programokat. Ez idén is így történt: a múzeum, a könyvtár, a Csabagyöngye Kulturális Központ, a Munkácsy Emlékház és a Békéscsabai Napsugár Bábszínház várja programhelyszínként most is az érdeklődőket a városból, a megyéből, de itt lesznek például a testvérvárosok delegációi is a rendezvényen.
– Mivel készül a könyvtár és a bábszínház ez alkalommal?
– A könyvtárban az Egy boszorkányper nyomában elnevezésű szabadulós játék várja az érdeklődőket, egyébként is komoly érdeklődés mutatkozik erre az interaktív játékra, amelybe most is be lehet kapcsolódni. Szintén az ifjúsági korosztályt szólítja meg egy népszerű YouTouber közönségtalálkozója, és ismét jelentkezik a Csabai Könyvbörze, amelynek gazdag forgataga évről-évre egyre több embert vonz. Juhász Zoltán könyvtárigazgató pedig ezen a hétvégén is vár mindenkit egy Munkácsy Negyed sétára szombaton 16 órakor, amelynek lényegében a zárásakor a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar ad egyedi hangulatú koncertet a Réthy hídon.
A Békéscsabai Napsugár Bábszínház a nagyon jó aurával, hangulattal rendelkező parkjába várja a családokat szombaton, interaktív játékokkal. Olyan népszerű volt a nyáron Danny Bain, hogy visszahívták őt is egy előadás erejéig. Ez az előadás is – mint a fesztivál minden programja – térítésmentes lesz.
Ezeken túlmenően is lesznek olyan kiemelkedő programok, amelyeket reméljük, hogy az időjárás is a kegyeibe fogad. Pénteken 19.30 órától például lézershow lesz az Élővíz-csatorna fölött, szombaton 18.30-tól lampionos vízi felvonulásra várjuk az érdeklődőket, és szintén szombaton 20 órától pedig a múzeum felújított homlokzatán lesz majd fényfestés.
Mivel a hétvégére eső is várható, folyamatosan jelezzük, ha változás történne, mégpedig elsősorban Békéscsaba és a Munkácsy Negyed Facebook oldalán, de az intézmények oldalain is.
– A Gazdiváró szobor avatása is a Munkácsy Fest része lesz majd.
– A Munkácsy Negyed nem kizárólag Munkácsyról kell szóljon, és nem feltétlenül csak az adott területen. A Gazdiváró elnevezésű kutyaszobor avatása szombaton délelőtt 10 órakor lesz az Andrássy út és Irányi utca kereszteződésében. Az alkotás Széri-Varga Géza munkája és a Lévay családnak köszönhetően gazdagítja mostantól a várost, az avatására mindenkit szeretettel várunk.
(A Munkácsy Fest részletes programja ide kattintva és ide kattintva tekinthető meg.)
Homokanimáció és lézershow Csabagyöngyében, fényfestés és koncert Bösendorfer zongorán a múzeumban
– Hogyan tudják úgy összehangolni az intézmények programjait a fesztiválon úgy, hogy az a leggördülékenyebb legyen?
Varga Anna: – Az utóbbi években ennek már van egy kialakult jó gyakorlata. Több szinten folyik egyeztetés az intézményvezetők, a munkatársak, illetve az önkormányzat között. Egyeztetjük, hogy ki, mikor, milyen típusú programokat kínál a közönségnek, így igyekszünk inkább erősíteni egymás programjait, ha kell segíteni egymást akár eszközökkel is.
– Elkészült a múzeum homlokzatfelújítása, itt lesz majd fényfestés, amelyhez például a Csabagyöngye ad technikai hátteret.
Bácsmegi Gábor: – A homlokzat teljesen elkészült, az arra járók láthatják, hogy mennyivel szebb lett. A fényfestéshez azonban egységes felület kell, ezért a sötétebb színű nyílászárók takarását meg kell oldanunk, hogy minden jól látható legyen. A vetítés technikai részletei pedig a Csabagyöngye professzionális szakembereire hárul majd.
– A Munkácsy Emlékházban indul a Munkácsy Fest, ez a Csabagyöngye intézménye. Itt mivel készülnek?
Varga Anna: – Az emlékházban Falatnyi különbségek címmel nyílik kiállítás, Mester Gábor gyűjteményéből lesznek ott darabok, amelyek segítségével a XIX. századi étkezési és italozási szokásokat mutatjuk be.
– Ezen a hétvégén ismét otthont ad a Psychartnak is a Csabagyöngye.
Varga Anna: – Az első emeleten, a Panoráma teremben rendezzük meg a 24 órás festőmaratont. A termet kicsit becsomagoljuk, hogy érvényesülhessen a szabad alkotás elve. A program főszervezője a Baly Hermina Mentálhigiénés Egyesület, és arról szól ez az egész, hogy a szabad alkotás mennyire erősíti a lelki egészséget. Aki betér, leülhet egy festőállvány elé és minden eszközt megkap az alkotáshoz, majd a későbbiekben ezeket a munkákat ki is állítjuk.
– Martin Gábor és Martin Wanda közös kiállítása a múzeumban különleges módon kapcsolódik a Munkácsy Festhez. Hogyan?
Bácsmegi Gábor: – A fotófesztiválhoz, valamint a hétvégi művészeti fesztiválhoz is szervesen kapcsolódik ez a kiállítás. Pénteken 17 órától Martin Wanda, Martin Gábor és Bánkúti András közreműködésével lesz egy beszélgetés, amelyet Imre György vezet a múzeum Pátkai termében. Mondhatnánk azt is, hogy fotósok egymás közt. A beszélgetés után pedig az alkotók tartanak majd rendhagyó tárlatvezetést. Rendkívül ütős anyagot láthatunk, izgalmas estének ígérkezik azok számára, akik kíváncsiak a kulisszatitkokra.
– Ezt követi majd a lézershow az Élővíz-csatorna fölött…
Varga Anna: – Nagyon reméljük, hogy szerencsésebbek leszünk, mint tavaly ezen a programon, és nem fog esni az eső. Ez egyébként egy rendkívül látványos fényjáték, ha kicsit esik, még akkor is élmény. A stégen ezután Paulina koncertje lesz majd.
– Lényegében az egész családnak kínál programot a múzeum és a Csabagyöngye is. Mit?
Bácsmegi Gábor: – Mindenkit szeretettel várunk, például azokat is, akik szeretnének kicsit kreatívkodni. A magyar népmese napja is a hétvégén lesz, ehhez kapcsolódóan szombaton 14 órától szintén tartunk foglalkozást, illetve a kiállításokban lesz kincskeresés is. Óriási gyűjteményünk van, mindig tudjuk változtatni a vetélkedő témáját. Most is új kincskereséssel lepjük meg a látogatókat – általában nagyon kedvelt ez a program.
Varga Anna: – Az emlékházban lampionokat készíthetnek az érdeklődők a kézműves foglalkozáson, szombaton 15 órától, este ezekkel lehet menni a lampionos vízi felvonulásra. Ugyancsak 15 órától a kisligetben egészségszigetre várjuk az érdeklődőket mérésekkel, pihenési lehetőséggel, jógával, kóstolással, natúrkozmetikumok bemutatójával, kutyákkal, hangtállal. Kézműves vásár és persze ételek is lesznek – minden ízlést igyekszünk kiszolgálni.
– Ezúttal a múzeumban is lesz koncert, hogyan kapcsolódik ez az intézményhez?
Bácsmegi Gábor: – Óriási dolog történt, felajánlottak számunkra egy 1870-ben készült Bösendorfer zongorát, amelyet sikerült restaurálni. Teljesen megújulva tudjuk a közönség elé tárni, ráadásul Gál Csaba szólaltatja meg a nagyközönségnek szombaton 17 órától.
– Hogyan alakul ezután a szombat este?
Varga Anna: – A Talamba ütőegyüttes érkezik hozzánk a 8 évszak című produkcióval, amelyet egy nagyon izgalmas homokanimáció egészít ki Szlávik Ágnes közreműködésével. Ezzel párhuzamosan a CsaKK-teraszon is várjuk a vendégeket egészen éjfélig.