Zajlik az élet a Jókai színházban

2021. július 28. 16:48 | Vári Bianka

A Békéscsabai Jókai Színház augusztus elejéig zárva tart, azonban a munka egész évben folyamatos. A Déryné Programmal az ország 18 településére utaznak, emellett a Szarvasi Vízi Színházba is több előadást visznek. Ezt követően a tervek szerint október végéig bepótolják az évad eddig elmaradt bérletes előadásait, majd novembertől kezdetét veszi az új évad.

Idén is telt ház előtt játszották a Monte Cristo grófját a Szarvasi Vízi Színházban. Ezt az előadást a Jókai Színház évről évre elviszi a Körös-parti városba, több más darab mellett. A teátrum marketingvezetője elmondta, hogy a színház jelenleg zárva tart, a munka azonban nem állt meg, a művészeik most is úton vannak. A Déryné Programmal az ország 18 településére utaznak, emellett a Szarvasi Vízi Színházba is több előadást visznek.

– Kivisszük a Viktória című nagyoperettet, aminek tulajdonképpen egyfajta békéscsabai ősbemutatója lesz ott látható, kivisszük a Sweet Charity című musicalt, amely nagy sikerrel futott már itt nálunk, és visszük a Hotel Mimózát is, amely szintén telt házzal fut nálunk – mondta Köles István Junior.

A marketingvezető elmondta, hogy a nyári időszakot követően október végéig bepótolják az összes bérletes előadást, amelyeket a járvány miatt nem tarthattak meg, így látható lesz még többek között a Hotel Mimóza, a Sweet Charity, és a Vitéz lélek is. Novemberben elindul a színház új évada, amelyet Seregi Zoltán ismertetett. A színházigazgató elmondta, hogy olyan műsorral kedveskednek a nézőknek, amely feledteti a pandémia nehézségeit. A program összeállításakor kiemelt szerepet kapott a magyar drámairodalom.

– Fantasztikus kincsek vannak a magyar irodalomban illetve drámairodalomban, és ez vonatkozik a kortársakra, illetve a régebbiekre is. Ebben az évadban színpadra állítjuk a Made in Hungáriát, amely egy igazi magyar darab, de a Drakul és Szabó Magda: Az ajtó is magyar darab, valamint a gyerekdarabok mindegyike magyar szerzőtől származik – emelte ki a direktor.

A tervek szerint az előadások védettségi igazolvány nélkül is megtekinthetőek lesznek.

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL