Egymást érik a Szabó Lőrinc alkotások a könyvtárban a felolvasómaratonon

2025. március 4. 11:52 | Gulyás Gergő

Tizenhetedik alkalommal hirdette meg a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár az olvasásnépszerűsítő kezdeményezését, a nemzetközi felolvasómaratont. A Békés Megyei Könyvtár idén is csatlakozott a programhoz, melynek az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar irodalom egy-egy kiemelkedő személyiségére. Ebben az évben a 125 éve született Szabó Lőrinc verseit, lírai alkotásait olvassák fel a diákok.

„Klasszikusokat olvasni fontos, jó, együtt olvasni még jobb!” Ezzel a szlogennel várta a könyvtár az iskolák jelentkezését a nemzetközi felolvasómaratonra. Juhász Zoltán, a bibliotéka igazgatója elmondta, a kezdeményezés célja az, hogy évente bizonyos szerző munkásságát és életútját kiemelve olvassanak fel a diákok műveket, szerzeményeket. Az egész napos felolvasómaraton középpontjában ezúttal Szabó Lőrinc állt.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A könyvtár fontos feladata az olvasó nevelés, az irodalom, a könyv, az írott szöveg népszerűsítése, így ez egy kiváló alkalom arra, hogy együttműködjünk az iskolákkal. Két gimnáziumból érkeztek csoportok, illetve egy általános iskola is jelezte részvételi szándékát, tehát a fiatalok, a diákok bevonásával tudunk egyfajta közösségi élményt biztosítani azáltal, hogy felolvasunk, népszerűsítjük az irodalmat, az olvasást, melynek számos jótékony hatása igazolt. A közösségi élmény, a csoport együttléte úgy gondolom, hogy még inkább erősíti ezt a funkciót – fűzte hozzá az igazgató.

A maratont az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium diákserege nyitotta, a fiatalok mind szabadon választott Szabó Lőrinc művet hoztak magukkal. Az iskola egész évben kapcsolatban áll a könyvtárral, Pallagi Csilla magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus kiemelte, hogy kapva kaptak ezen a felkérésen.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Az iskolában több neves költőnkre is emlékezünk hétről hétre, de ez az alkalom mégis kicsit más, hiszen más keretek között találkoztak Szabó Lőrinccel, akivel majd csak tizenkettedikesként ismerkednek meg behatóbban. Mindenkinek saját magának kellett kiválasztania egy verset, így az általa nem ismert verseket is elolvasta, vagyis autodidakta módon ismerkedett meg a szerző alkotásaival – fogalmazott a pedagógus.

A BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium idén először csatlakozott ehhez a programhoz. Kispál-Hoffmann Éva magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus elmondta, hogy a végzős osztályával épp most vették Szabó Lőrinc életútját, így úgy gondolta, hogy egy „rendhagyó” irodalomóra részeként még közelebb hozza a költő munkásságát a diákokhoz.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– A diákok kicsit kiszakadnak a megszokott közegből. Ők azok, akik sportedzőnek és általános ápolónak tanulnak, tehát nekik nem az irodalom az elsődleges és a legfontosabb. Remélem, hogy amikor tíz éves osztálytalálkozónk lesz, akkor visszaemlékeznek erre a délelőttre. Ez azért nagyon jó lehetőség, mert a fiatalok együtt jöhetnek, közösen, akár szabadon választott, vagy ajánlott versek felolvasásával magát az irodalmat hozzák közelebb magukhoz – tette hozzá a pedagógus.

Az olvasás népszerűsítése mellett az is célja volt a programnak, hogy a művek által felhívja a figyelmet azokra az emberi, erkölcsi, művészi értékekre, melyek ma is aktuálisak.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL