Visszavonul a Békéscsabán két bajnokságot nyerő Szakmáry Gréta

2025. május 8. 17:45 | Kovács Dávid

A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya 2015 és 2017 között két bajnoki cím mellett két Magyar Kupát és MEVZA-kupát is nyert a BRSE-vel.

Visszavonul Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatott korábbi csapatkapitánya, aki 126-szor ölthette magára a nemzeti címeres mezt – írja a szövetség hivatalos közösségi oldala. A játékos 2023 tavaszán elbúcsúzott a válogatottól, csütörtök délután pedig bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a szerelését és visszavonul. A 2024/2025-ös szezonban Japánban röplabdázott, ahol az idény végén egy ezüst és egy bronzérmet szerzett.

Szakmáry Gréta 2007-ben szülővárosa csapatában, Nyíregyházán mutatkozott be az élvonalban, majd Gödöllőn játszott öt szezont és 2015-ben igazolt Békéscsabára. A csapattal kétszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát, valamint egyszer a MEVZA-sorozatban is diadalmaskodott. Ezt követően külföldön folytatta pályafutását, Európában több bajnokságban is megállta a helyét, játszott a német Schwerinben, az olasz Cuneóban és a Novarában, majd utolsó idényében Japán élvonalban szereplő SAGA Hisamitsu Springs csapatában röplabdázott.

A közelmúltban egy másik korábbi válogatott játékos, az idényt a csabai együttesben bajnoki ezüst- és Magyar Kupa-bronzéremmel záró Dékány Bernadett is bejelentette visszavonulását.

További programok »

FEL