Szombat reggel jelentette be a BRSE, hogy a 76-szoros válogatott játékos az utolsó idényét az MBH-Békéscsabánál töltötte, ahol egy magyar bajnoki ezüstéremmel és egy Magyar Kupa-bronzéremmel bővítette az addig sem szegényes kollekcióját. A finálé harmadik mérkőzése után Sarlós Márton, a Vasas ügyvezetője, valamint Baran Ádám, a BRSE elnöke is köszöntötte. A játékos nem titkolta pályafutása befejezését, hiszen április 28-án, a BRSE közönség találkozóján elbúcsúzott a szurkolóktól.
– Nem volt ezt olyan egyszerű eldönteni, hiszen majdnem húsz éven keresztül röplabdáztam és tizenkét, tizenhárom éven keresztül profi szinten, így az elmúlt évben megérett az a döntés, hogy ennyi elég volt. Fáj itt, fáj ott, de szeretnék a magánéletemre is fókuszálni, olyan dolgokat megtenni, amire eddig nem volt időm. Több mint tíz éven keresztül külföldön éltem a családomtól, a barátoktól távol, úgyhogy most szeretném, ha egy új kapu nyílna felém új dolgokra – nyilatkozta stábunknak Dékány Bernadett.
A szélső ütő tavaly nyáron csatlakozott az MBH-Békéscsabához. A játékos korábban a Vasasban és a Nyíregyházában is megfordult itthon, kétszer nyert Extraligát, háromszor Magyar Kupát, de pályafutása nagy részét légiósként töltötte: játszott az olasz, a görög, a román és a francia élvonalban. A 2023/24-es idényben a Rapid Bukarest együttesében röplabdázott, amellyel a Román Kupában 2., a bajnokságban a 3. helyen végzett.
A közönségtalálkozóról készült beszámolónkat és Dékány Bernadett utolsó interjúját a BRSE TV május 6-i epizódjában láthatják a 7.Tv-n 20 óra 20 perctől.