Törökországban folytatja a BRSE-vel kétszeres bajnok Szakmáry Gréta

2021. május 10. 11:08 | behir.hu

A magyar válogatott Szakmáry Gréta a világ egyik legerősebb női röplabda-bajnokságának számító török élvonalban folytatja pályafutását.

A jelenleg a nemzeti csapattal Európa-bajnoki selejtezőn szereplő, 29 éves ütőjátékos szerződtetését új klubja, az előző idényben hetedik Aydin Büyüksehir Belediyespor jelentette be vasárnap.

Szakmáry Gréta az elmúlt négy idényben a német SSC Palmberg Schwerinben szerepelt, amelynek utolsó szezonjában csapatkapitánya volt. Németországban egy bajnoki címet, két Német Kupa-aranyat és négy német szuperkupát nyert, továbbá két alkalommal elődöntőbe jutott a CEV Kupában.

A nyíregyházi születésű, 110-szeres válogatott játékos szülővárosa csapata mellett Gödöllőn, majd Békéscsabán röplabdázott, utóbbi együttessel kétszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes, valamint egyszer a Közép-európai Ligában is aranyérmet szerzett.

- Nehéz volt négy év után elhagyni a Schwerin csapatát, ahol nagyon sokat tanultam és fejlődtem, ugyanakkor boldog vagyok, hisz az egyik legjobb bajnokságban folytathatom a pályafutásom. Egy olyan ligában játszhatok hétről-hétre, amelyben legalább nyolc bombaerős csapat szerepel, ezáltal még többet fejlődhetek. A nemzetközi kupában is indulunk majd, ott is szeretnénk minél előrébb végezni, akárcsak a bajnokságban és a Török Kupában! - fogalmazott a szövetség közösségi oldalának a válogatott játékos.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL