Visszatekintő: Dr. Szigeti Béla képviselő, 5. választókerület – Hajrá Békéscsaba

2024. április 15. 14:00 | behir.hu

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban dr. Szigeti Béla beszámolóját olvashatják.

Amikor 2019 októberében, a Hajrá Békéscsaba képviselőjeként átvettem megbízólevelemet, nem gondoltam, hogy milyen mozgalmas, sok akadályt elénk görgető évek állnak előttünk. Alázatos munkával és közös erőfeszítéssel azonban számos ügyben sikerült előrelépnünk.

Kezdeményezésem eredményeként idén tavasszal ideiglenes burkolatot kapott a Tessedik utca és a Kétegyházi út sarkán található lángosos előtti parkoló. A tervek szerint végleges aszfaltborítást pályázati forrásból kaphat majd a terület.

 

A Tessedik utcai ideiglenes megoldás (fotó: behir.hu)

 

Minden évben kiemelten támogatom a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium fejlesztését. Hozzájárultam többek között az új fitneszpark kialakításához, iskolapadok beszerzéséhez is.

Számos lakossági panasz érkezett hozzám a szabálytalanul parkoló gépjárművek miatt, ezért a lakók kérésére a Bartók Béla út és a Lepény Pál utca sarkán parkolást gátló karókat helyeztettem ki. Gondoskodtam a Penza lakótelepen megrongált, zöldterületet védő karók cseréjéről, a terület füvesítéséről, illetve facsemeték ültetéséről.

Kezdeményezésemre az Árpád fejedelem tér szelektív szigeténél közterületi kamerát telepítettünk, hogy megelőzzük az illegális hulladék-elhelyezéseket.

Az Ifjúsági és Sportbizottság elnökeként olyan javaslatokat tettem és intézkedéseket hoztam, amelyek elősegítették a sportinfrastruktúra fejlődését. A „Sportinfrastruktúra fejlesztés 2023-2024” programon belül valamennyi városrészben a sportlétesítmények felújítását, valamint új sporteszközök beszerzését indítottuk el. Megújult a sokak által kedvelt MÁV-pálya és környezete, folyamatosan bővült, mára egy népszerű közösségi térré alakult az extrémsport-pálya.

 

 

Fontos, hogy figyeljünk a gyerekek biztonságára, ezért intézkedtem az Andrássy út és a Haán Lajos utca udvarában levő játszóterek körbe kerítéséről.

Az infrastrukturális fejlesztések mellett kiemelt figyelmet fordítottam az itt élők véleményére. Rendszeresen tartottam lakossági fórumokat és fogadóórákat, ahol az itt élők megoszthatták velem gondolataikat. Ezek az interakciók segítettek abban, hatékonyabban tudjam képviselni a lakók érdekeiket az önkormányzatnál. 

Köszönöm a bizalmat és a sok pozitív visszajelzést, amit az elmúlt öt évben kaptam a lakosságtól. Elkötelezett vagyok amellett, hogy gondos, szorgalmas munkával továbbfejlesszem a körzet infrastruktúráját, javítsam a közösségi szolgáltatásokat és elősegítsem a körzet gyarapodását, virágzását. Legyen a következő időszak is a fejlődésé és a prosperitásé városunk és körzetünk számára! Folytassuk együtt az építő munkát a jövőben is!

Dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő

 

Galéria

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL