Vidéki fellegvárak csatája: Az Előre Pécsett folytatná veretlenségi sorozatát

2020. augusztus 22. 15:52 | Hidvégi Dávid

Majdnem felnőtt egy olyan generáció, amely még soha nem láthatott élőben Békéscsaba-Pécs futballmérkőzést, hiszen élesben ez a két csapat legutoljára 2005-ben találkozott. Az Előre az idei bajnokságban még veretlen, de az NB II újonca sem teljesített rosszul az első négy fordulóban. A lilák a héten főként az akadémia pályáin, a 4-es Honvéd utcában készültek a fontos bajnokira.

Vasárnap a Pécsi Mecsek FC fogadja hazai pályán a Békéscsaba 1912 Előre együttesét. Tizenöt évig kell visszamennünk a statisztikai adatokban, ha Pécs-Békéscsaba mérkőzést szeretnénk találni, természetesen ez az első csapatok párharcára értendő, mivel a Pécsi Mecsek FC a 2016/2017-os szezonban, az NB III Közép csoportjában találkozhatott a „kis Előrével”, a második együttessel, amely idén a megyei kvalifikációs bajnokságban szerepel. Az első csapatok legutóbb az NB I 2004/2005-ös szezonjában találkozhattak egymással, amikor a Békéscsabának tavasszal már egy bizonyos Jakab Péter volt a vezetőedzője, aki ma a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetője, talán többeket meglepetésként érhet ez az információ, hiszen az ő személye mára egybeolvadt a csabai utánpótlással. Novemberben a Békéscsaba nyerni tudott otthon 2-1-re, míg idegenben egy 5-0-s vereségbe szaladt bele, de akkor már „állt a bál” a csapat háza táján.

 

 

Más érdekességek is felfedezhetők az utóbbi meccsről, hiszen Schindler Szabolcs, az Előre jelenlegi mestere a Pécs védőjeként lépett pályára (a szezon első felét még Békéscsabán kezdte – a szerk.), míg a csabai oldalon ott volt a klub jelenlegi asszisztens edzője, a második csapat vezetőedzője, Brlázs Gábor.

 

Azóta sok minden változott Békéscsabán

 

Az Előre FC Békéscsaba a 2004/2005-s szezonban kiesett az élvonalból, ráadásul egy bosnyák üzletember kezébe került, aki cserben hagyta a csapatot, amely kis híján megszűnt. A csapat nehéz pénzügyi helyzetbe került, fizetésképtelen volt, például Schindler Szabolcs távozásának is ez volt a főoka, aki akkor maradni szeretett volna, de nem kapott szerződéshosszabbítási ajánlatot, így került Pécsre. Az Előre nem kapta meg az indulási jogot az NB II-ben, de egy példátlan összefogással menekült meg a klub és az NB III-ban elindulhatott. A kialakult helyzetben a harmadosztályú indulási joggal rendelkező Jamina SE és a város önkormányzatának összefogásával megalakult a Békéscsaba 1912 Előre SE, amely a szerzett jogának megfelelően a harmadosztályú bajnokság Alföld Csoportjába nyert besorolást a 2005/2006 bajnoki idényre, majd a 2006/07-es idényt már újra a másodosztályban kezdhette. Bár egy évre ismét kiesett az NB III-ba, egy évvel később stabilizálta a helyzetét a másodosztályban a lila-fehér együttes. A 100. évfordulóhoz közelítve a tulajdonos önkormányzat úgy látta, hogy a rendelkezésre álló anyagi és szervezeti struktúrából kihozta a maximumot. A további fejlődés érdekében ezért külső támogatót keresett, amely a békési székhelyű Békés-Drén Kft. lett. A kft. és a város 70–30% tulajdonosi részaránnyal létrehozta 2012 júniusában a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt.-t, a csapat azóta egy szezonban ismét szerepelt az NB I-ben.

 

A pécsiek is megjárták a „poklot”

 

Az együttes 2006-2007-es szezonban a 15. helyezést érte el, amely biztos kiesést jelentett (ötödik alkalommal esett ki a csapat az első osztályból). Az uránvárosi klubot Matyi Dezső üzletember vásárolta meg, aki gőzerővel látott neki, hogy a csapatot minél hamarabb felvigye az első osztályba. A 2010-2011-es szezonban a PMFC az első helyet szerezte meg az NB II Nyugati csoportjában és ezzel újra kivívta a jogot, hogy az első osztályú bajnokságban szerepeljen a következő szezonban. A klubot működtető PMFC Sport Kft. többségi tulajdonosa, Matyi Dezső 2013. december 27-én rendkívüli sajtótájékoztatón váratlanul bejelentette, hogy a "PMFC-MATIAS működését biztosító Alexandra cégcsoport, illetve azon belül a Matias Borászat 2014. január 1-től megszünteti a finanszírozást a pécsi futballban. Az MLSZ nem adta meg a licencet a következő idényre, a klubot kizárták az élvonalból, így a csapatnak a Baranya megyei I. osztályban kellett újrakezdenie az építkezést Márton Gábor vezetőedzővel. A főleg korábbi pécsi és fiatal játékosokból álló együttes megnyerte a 2015/16-os bajnokságot és feljutott a harmadosztályba, ahol több szezonon keresztül nem sikerült az újabb lépés a visszajutás felé. 2020-ban a csapat egyenletes, jó teljesítményének köszönhetően magabiztosan nyerte meg az NB III-at, és stabilnak mondható játékosállománnyal vág neki a 2020-21-es szezonnak.

 

Rangadóra készülnek mindkét oldalon

 

A két együttes egymás elleni mérlegét vizsgálva, mindkét osztályban a pécsiek felé billen a mérleg nyelve. Az 1974 óta lejátszott negyvennégy első osztályú meccsből húsz alkalommal a Pécs, tizenötször a Békéscsaba győzött, kilencszer pedig döntetlen született. A másodosztályban mindössze kétszer találkoztak a felek, ahol egyszer a baranyaiak tudtak győzni, a másik alkalommal pedig döntetlenre végzett a két csapat. A lilák a két együttes összecsapásai alkalmával, csupán két alkalommal, 1978 szeptemberében és 1986 októberében maradtak rúgott gól nélkül.

 

 

A feljutás után valamilyen szinten megkezdődött a jövés-menés a piros-feketéknél. Távozott De Oliveira Ayrton, Egyed Balázs, Godzsajev Telmán, Szabó Dominik, akik helyére és további erősítésként érkezett Preklet Csaba (Tiszakécske), Óvári Zsolt (Balmazújváros), Króner Martin (Budafok), Batizi-Pócsi Balázs (MTK), Bartha László (Paks), Vukman Donát (MTK) és Hermány Bence (Csákvár).

A PMFC négy fordulóval a háta mögött, 7 bajnoki pont birtokában, a táblázat 8. pozícióját foglalja el, melyet két győzelemnek, egy döntetlennek, valamint egy vereségnek köszönhet. Ezzel szemben a Békéscsaba még mindig veretlen, két győzelem és két döntetlen áll a neve mellett, amely 8 pontot hozott eddig a konyhára. Ráadásul, ha a Kaposvárt kettős emberelőnyben a találkozó utolsó tíz percében legyőzik a lilák, akkor a Debrecennel és Nyíregyházával együtt osztozkodva vezetnék a bajnokságot tíz ponttal, a gólkülönbség miatt harmadikok lehetnének, de a futballban nincs ha. Ha a Pécs nyer, akkor megelőzi a Csabát, ha veszít, akkor egy kicsit leszakad a hétvégi ellenfeléről, az iksszel mindkét alakulat egy helyben toporogna.

 

 

Békéscsabán továbbra is vannak sérült játékosok, de lesznek visszatérők is, ugyanakkor a szakmai stáb több olyan játékost is bevethet, akik eddig kevesebbet szerepeltek, emiatt lehetnek meglepetések a kezdőcsapatban és a kispadon is. Értelemszerűen a stáb nem szeretné kiteregetni a lapjait az ellenfél előtt, így a pontos keretet a mérkőzés előtt egy órával ismerhetjük meg. A hírek szerint az akadémiáról felkerülő Hodonicki Márk ezúttal nagyobb szerepet kaphat, aki a Kaposvár ellen debütált az első csapatban és egyáltalán nem teljesített rosszul. A kerettel készül Gránicz Patrik is, aki eddig epizódszerepekhez jutott, egyébként pécsi születésű és korábban szerepelt a PMFC-ben még az NB I-ben is.

 

Megszólaltak a főszereplők

 

Vas László, a Pécs vezetőedzője:

– Brutálisan kiegyenlített ez a bajnokság. A Békéscsaba egy nagyon masszív, szervezett, jó futballt játszó csapat. Alaposan fel kell készülnünk belőlük, hogy adott esetben a gyengéiket ki tudjuk használni. Ha bízunk magunkban és játsszuk a játékunkat, valamint még nagyobb rutinnal és hittel futballozunk, nem lehet gond. Bízom benne, hogy ki tudjuk szolgálni a szurkolóinkat a vasárnapi mérkőzésen is.

Hursán György, a Békéscsaba középpályása:

– Örülök annak, hogy a hosszú sérülésem után a Kaposvár ellen be tudtam találni, ez önbizalmat adott. A Pécs első mérkőzéseit közvetítette a tévé, így láthattuk őket. A Pécs nem rossz csapat, hamar felvették az NB II ritmusát, ezért nehéz mérkőzésre számítok. Sok néző lesz kint, biztosan jó lesz a hangulat, meg kell őket vernünk, a három pontért megyünk.

 

 

Nagy Sándor, a Békéscsaba csapatkapitánya:

– Ahogy feljutottak a harmadosztályból, még valószínűleg viszi őket a lendület is, hiszen bajnokok lettek a csoportjukban. Sorozatban nyerték a meccseiket, úgyhogy benne van a lábukban a győzelem. Ez mindig plusz energiákat adhat egy csapatnak és nyilván az is, hogy feljutottak, ahol már a bizonyítási vágy is viszi őket előre. Nehéz mérkőzésre számítok, mert eddig masszív csapat benyomását keltik. Régebben a testvérem is náluk játszott, így személyes kötődésem is van, sőt, még egymás ellen is mérkőztünk, amikor a Pápa együttesében szerepeltem. Mindentől függetlenül számunkra csakis a három pont megszerzése lehet a cél és bízom benne, hogy szép számú csabai drukker is elkísér majd minket, így tudnánk egy jó hangulatú meccset játszani.

Schindler Szabolcs, a Békéscsaba vezetőedzője:

– Tradicionálisan nagy klubról van szó, amelyre a véleményem szerint nagyon nagy szüksége van a magyar focinak. A pécsi klubot is kizárták annak idején, mint a Kecskemétet, tehát nem a játékosokon múlott, hogy visszasorolták őket, és én személy szerint nagyon örülök, hogy a Pécs visszakerült a magyar futballtérképre. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok idegenben, mert egy nagyon jó csapat ellen kell játszanunk. Hazai pályán dominálnak, amely látható volt az első mérkőzésükön, hiszen a Dorogot nagyon megszórták. Kulturált focit mutattak be a Nyíregyháza ellen is, összességében jól játszottak, de kimaradt rengeteg lehetőség. Véleményem szerint a Pécs egy stabil, erős csapat lesz a másodosztályban. Sok szurkolóra számítok, hiszen a drukkerek szerint a látványos, támadófutballt.

A Békéscsaba 1912 Előre vasárnap 19 órától lép pályára a PMFC Stadionban a Merkantil Bank Liga 5. fordulójában. A találkozót sem az M4 Sport, sem pedig a helyi televízió nem közvetíti élőben, azok, akik nem tudnak elutazni a mérkőzésre élő, szöveges tudósításból értesülhetnek a mérkőzésen történetekről a pécsi csapat honlapján. A találkozót felvételről láthatják majd az Előre jóvoltából, a csapat hivatalos videómegosztóján.

 

Galéria

 

További programok »

FEL