Labdarúgás: Lila-fehér dél-alföldi rangadóval folytatja a Békéscsaba

2022. április 8. 17:20 | Hidvégi Dávid

Lila-fehér dél-alföldi rangadón folytatja szereplését a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó NB II 32. fordulójában! A bennmaradásért küzdő viharsarki együttes ellenfele a dobogóért harcoló Kecskemét lesz idegenben.

A Békéscsaba vasárnap 6–0-s vereséget szenvedett a Vasas otthonában, ezt követően pedig javítani szeretett volna hazai pályán a BFC Siófok ellen. A lilák tejesen más arcukat mutatták a szerdai mérkőzésen, így elsöprő 4–1-es győzelmet arattak a Balaton-parti riválissal szemben. A találkozón Lukács Raymond kiemelkedően játszott, az Előre többek között az ő mesternégyesének köszönhette a diadalt.

– Sajnos a vasárnapi meccs után a csapat eléggé mentálisan letargiába került. Örültünk, hogy három napon belül hamar jött egy új lehetőség, ahol lehetett javítani. Szerintem nagyon jól kezeltük a helyzetet és sikerült itthon tartani a három pontot – mondta a mérkőzés után a támadó.

A bajnokságban 36 ponttal 13. helyén álló Békéscsaba vasárnap a 4. pozíciót 56 egységgel elfoglaló Kecskeméti TE otthonában lép pályára. A két együttes őszi mérkőzésén 1–1-es végeredmény született. A viharsarki együttesnek ez lesz a harmadik bajnoki mérkőzése egy héten belül. 

– Bízunk benne, hogy nem a hektikus formánkat hozzuk, hiszen képesek a játékosok jól játszani, amit bizonyítottak most is. Még egyszer mondom, ha a 0–6 után egy csapat fel tud állni és 4 gólt tud rúgni hazai pályán annak van mentális tartása. Szerintem ez a legfontosabb – fogalmazott Schindler Szabolcs, a Békéscsaba vezetőedzője.

A Békéscsaba jelenleg a bennmaradásért küzd, jelenleg 5 pontos előnyhöz jutott a már kieső helyen álló III. Kerülethez képest. A KTE 3 pontos hátrányban van a 3. helyen álló Szeged-Csanád Grosics Akadémiához képest. A két csapat télen játékost is cserélt egymással, Paudits Patrik Kecskeméten, míg Tóth Dániel ismét Csabán folytatta pályafutását. A lila-fehér dél-alföldi rangadó vasárnap 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Széktói Stadionban, az NB II. 32. fordulójában.

További programok »

FEL