Már Schindler Szabolccsal készül az Előre a Soroksár elleni meccsre – galéria

2021. szeptember 11. 09:27 | Hidvégi Dávid

Új vezetőedzővel vág neki a Soroksár elleni bajnoki mérkőzésnek a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre. A lilákat ismételten Schindler Szabolcs irányítja, akinek a 18. helyről kellene elmozdítania az együttest.

Preisinger Sándor hétközi távozása után pénteken már ismételten Schindler Szabolcs vezetésével tréningeztek az Előre játékosai a Kórház utcai stadion gyepszőnyegén. A vezetőedző 2019 júniusa és 2020 szeptembere között már irányította az együttest, így a keret nagy része jól ismeri módszereit. A stafétát ezúttal 2021. szeptember 9-én, csütörtökön vette át.

– Mindig nehéz edzőt váltani, főleg a vezetőség szempontjából. Schindler Szabolcs lett az edző, úgy gondolom, ismeri a csapat 80 százalékát, hiszen egy évig volt itt. Nem ismeretlen a pálya számára, így remélem, hogy már a hétvégén győzelemmel tudunk vele rajtolni – mondta Nagy Sándor, a csapat kapitánya.

 

 

A Békéscsaba 6 forduló elteltével nyeretlenül a 18. helyen áll a másodosztályban 3 ponttal. A viharsarkiak hétvégén az ellen a Soroksár ellen javíthatnak, amely ugyanilyen mérleggel a 19. pozíciót foglalja el. A mérkőzés keretében a szurkolók egyik kedvence, Nikola Pantovic is helyet kapott.

– Előző héten egy meccsen hatvan percet játszottam, de szerintem még fizikálisan nem vagyok olyan állapotban, hogy most egyből kezdjek. Úgy gondolom, hogy csereként beállva tudok segíteni a csapatnak és próbálok mindent megtenni azért, hogy vasárnap meglegyen egy első győzelem a bajnokságban – emelte ki a játékos.

 

Mészáros Márk - (Fotó: Hidvégi Dávid/behir.hu)

 

Az edző munkáját Mészáros Márk segíti asszisztensként, aki szezon közben felhagyott az aktív labdarúgással a korábbi sérülései miatt. Schindler Szabolcsnak nincs könnyű dolga, hiszen hat nap alatt 3 tétmeccset játszik majd a csapat. A Soroksár elleni mérkőzés után szerdán Ajkára látogat a Békéscsaba, majd szombaton a Dorogot fogadja hazai pályán a Magyar Kupában.

– A csapat jelen pillanatban nehéz helyzetben van, a kieső helyen állunk. Szeretném kimozdítani a játékosokat a komfort zónájukból. Láttam a korábbi mérkőzéseket, tudom, hogy sokkal több van a csapatban. Szeretném egy kicsit felrázni őket, nem lesz könnyű sorozat, de bízom a játékosokban és bízom abban, hogy elindulunk felfelé – fogalmazott a mérkőzést megelőzően a Schindler mester.

A Békéscsaba-Soroksár mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik a Kórház utcai stadionban. A viharsarkiak szakmai stábja csupán Babinyecz Balázsra nem számíthat sérülés miatt, a többiek mindannyian rendelkezésre állnak.

 

Galéria

További programok »

FEL