Újra Schindler Szabolcs a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

2021. szeptember 10. 10:26 | Hidvégi Dávid

A tréner egy év után tért vissza a labdarúgó NB II-ben jelenleg a 18. helyen álló együtteshez. Schindler Szabolcs korábban 2019 júniusa és 2020 szeptembere között irányította a lilákat.

Schindler Szabolcsot először még a 2019/20-as szezon elején nevezték ki a Békéscsaba 1912 Előre kispadjára. Nem volt számára idegen a környezet, hiszen játékosként 2003 és 2005 között már megfordult a kolbász fővárosában. Az első idényét a pandémia miatt nem vihette végig, hiszen idő előtt lezárták a bajnokságot, így a viharsarkiak akkor a 15. helyen zártak. A 2020/21-es szezont kiugróan kezdte a csapat, hét forduló után veretlen volt a másodosztályban, 13 pontjával az 5. pozíciót foglalta el, három győzelmet és négy döntetlent követően. Az edző ekkor távozott a csapattól, miután elfogadta a feljutásért küzdő Vasas FC ajánlatát.


Egyik fél sorsa sem úgy alakult, ahogy tervezte

 

Schindler Szabolcsnak sikerült a középmezőnyből az élre vezetni a Vasast a bajnokság közepére, de az angyalföldiek az utolsó fordulókban végül mégis lecsúsztak a feljutásról. A Gyirmót FC tavasszal végig veretlen maradt, és végül a Debreceni VSC mellett feljutott az NB I-be. Mivel nem sikerült elérni a kitűzött célt, a keceli születésű edzőt szezon végén felmentették a munkavégzés alól.

Az Előre Preisinger Sándorral folytatta a szereplését, aki egy Kazincbarcika elleni vereséggel mutatkozott be a kispadon. Az együttesnek ezután sikerült két győzelmet szereznie, majd szinte az összes játékosa elkapta a koronavírust 2020 októberében. A csapat gyakorlatilag innentől kezdve a következő egy évben egyáltalán nem találta a formáját az új szakmai stábbal, néhány emlékezetes győzelmet leszámítva nem jöttek az eredmények. A Békéscsaba a bajnokság végén ismét a 15. helyen zárt, ezúttal 44 ponttal.

A viharsarkiak hat forduló után csupán a 18., a kiesést jelentő helyen állnak a tabellán 3 ponttal, így a klub és az edző közösen a váltás mellett döntött. Preisinger Sándor 2020. szeptember 16-a óta 35 bajnoki meccsen irányította az Előrét, amelyeken hét győzelmet, kilenc döntetlent és tizenkilenc vereséget ért el az együttessel.

 

Schindler Szabolcs visszatért

 

A klub pénteki közleményben jelentette be, hogy ismételten Schindler Szabolcs a csapat vezetőedzője. A szakvezető 2019 és 2020 között 38 tétmeccsen irányította a lilákat, amelyeken tizennégy győzelmet, tizenkét döntetlent és tizenkét vereséget számlálhatott. A Békéscsaba a válogatott szünet után vasárnap lép pályára először, amikor a Soroksárt fogadja hazai környezetben. A találkozón már Schindler mester irányítja az Előrét.

– A klubvezetés a megüresedő vezetőedzői posztra olyan szakembert keresett, aki kötődik a klubhoz, ismeri a belső viszonyokat és előre láthatólag rövid időn belül pozitív irányba tudja elmozdítani a csapat szereplését. Ezeknek a kritériumoknak leginkább a visszatérő Schindler Szabolcs felelt meg, akivel a most meglévő keretet is kialakítottuk. Játékosaink természetesen jól ismerik munkamódszereit, melyekkel azonosulni is tudnak és közös erővel azért dolgoznak a jövőben, hogy sikeresebben szerepeljünk. A klubvezetés és Szabolcs közös megegyezése volt, hogy a stábot mindenképpen békéscsabai kötődésű szakemberek alkossák. A jelenlegi szakmai stáb kiegészül a versenyszerű labdarúgással felhagyó Mészáros Márk játékosukkal, illetve Pásztor József szakmai tanácsadó személyével – nyilatkozta Igricz Mihály klubigazgató.

További programok »

FEL