Vereséggel kezdett az Előre NKSE a felkészülési tornán

2021. augusztus 21. 13:40 | behir

Az I. Szabó Károly Felkészülési Torna nem kezdődött kifejezetten jól a csabai alakulat számára, egy igazán küzdelmes mérkőzésen egyetlen góllal a székesfehérvári csapat nyert, így a lila-fehérek a bronzért mérkőzhettek. Békéscsabai ENKSE – Alba Fehérvár KC 20:21.

A péntek esti találkozón lendületesen kezdett az NB 1/B-s békéscsabai együttes, alaposan meglepte élvonalbeli ellenfelét és a 7. percben 4–0-ra vezetett. A folytatásban a székesfehérvári alakulat erősített, javított a védekezésén, támadásban pedig pontosabban célzott, így a 12. percben kiegyenlített (4–4). Nagy csata folyt a pályán az ötödik gólt a hazaiak szerezték, így ismét előnybe kerültek a 14. percben. Ezt követően felváltva estek a gólok, a 20. percben 8–7-es csabai vezetést mutatott az eredményjelző. A több légióst szerepeltető Alba Fehérvár a 25. percben egyenlíteni tudott (9–9). A félidő hajrájában a lila-fehérek nagyon fegyelmezetten, és taktikusan kézilabdáztak, így a szünetre négygólos előnyt szereztek (13–9).

Fordulás után a hazaiak ismét jól kezdtek és a 35. percben már hat góllal vezettek (15–9). A lila-fehérek jól védekeztek, tartották az előnyt, és a 43. percben 19–14-es csabai vezetést mutatott az eredményjelző. A horvát edző, Boris Dvorsek által irányított vendégek azonban nem adták fel, kihasználták a hazaiak hibáit és fokozatosan felzárkóztak, az 51. percben már csak egy gól volt a lila-fehérek előnye (19–18). Izgalmasan alakult a végjáték, az 54. percben 19–19-re egyenlített az Alba Fehérvár. A hazaiak 14 percig nem tudtak gólt szerezni, ami döntőnek bizonyult. Az utolsó percekben nagy csata folyt a győzelem megszerzéséért, végül a fehérváriak egy góllal nyertek, így ők jutottak a szombati döntőbe, de a fiatal csabai együttes minden dicséretet megérdemel teljesítményéért.

Mint Papp Bálint, a Békéscsaba vezetőedzője a meccs után elmondta: "Küzdelmes mérkőzés volt, ahol 45 percig domináltunk. Utána sajnos támadásban beszűkültünk, illetve nem tudtunk a fehérvári kapuson túljutni. A végjátékban a rutinosabb és hosszabb cserepaddal rendelkező Fehérvár megnyerte a találkozót. Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményért, illetve gratulálok a Fehérvárnak!"

Forrás: Békéscsabai Előre NKSE

További programok »

FEL