Vasárnap kezdődik a Kreatív hetek programsorozat a Lencsési Közösségi Házban

2024. október 18. 15:13 | Osgyán Ágnes

Október 20-án, vasárnap a hivatalos megnyitót követően asztalitenisz bajnoksággal kezdődik a Kreatív hetek programsorozat, amely részeként harminc napon át várják színes programokkal az érdeklődőket a Lencsési Közösségi Házban.

A békéscsabai intézmény tavaly októberben vette át a Lencsési út 18. szám alatti helyiségegyüttes üzemeltetését, amely jelenleg kreatív térként működik. A műhely számos foglalkozásnak biztosít helyet, ilyen például a Közéleti teaház, ahol a térség ismertebb személyei mutatkoznak be, de a Sakk és a Paleolit klub is helyet kapott az épületben.

– Az átvétel egyéves évfordulója alkalmából hívtuk életre a Kreatív hetek című rendezvénysorozatot azzal a céllal, hogy bemutatssuk az érdeklődőknek, milyen foglalkozások és csoportok működnek a kreatív műhelyben – fogalmazott Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház igazgatója.

A rendezvény vasárnap a Lencsési Kupa asztalitenisz bajnoksággal kezdődik, majd másnap déután Antonela Toma Fedezze fel Egyiptomot! című diavetítéssel egybekötött fotókiállításával és a Paleolit klub programjával folytatódik. 

A rendezvény részletes programjairól ide kattintva tájékozódhat.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL