Varró Renátával, az egyesület edzőjével és Nagybalázs-Trényi Krisztinával, a felnőttek üdvöskéjével beszélgettem.
– Kriszti, most szültél és áprilisban máris egy nagyot domborítottál.
Kriszti: Kilenc hónapja.
Reni: Közben az áprilisi szolnoki verseny óta volt egy országosunk is, ahonnan hárman kijutottak az Eb-re és a vb-re.
Kriszti: Én sajnos nem indultam az ob-n, és már nagyon bánom.
– Milyen kategóriájú volt a szolnoki verseny?
Reni: Tulajdonképpen olyan volt, mint a régi csabai Hungarotel Kupa. Helyi szervezésű program, de nyitott. Szolnokon is a házigazdákon és a magyar versenyzőkön kívül elindult görög, román, cseh, ukrán légtornász is.
(Nagybalázs-Trényi Krisztina – Forrás www.rendezvenyfotozas.hu)
– Ráadásul az ismeretlenekkel inspiráljátok egymást.
Reni: Már aki látta a versenyt. 18 versenyszámunk volt, miközben én a melegítőtér, a backstage és az öltöző közt rohangáltam, így alig láttam valamit.
– Amikor tavaly, a 70 éves a csabai torna ünnepélyen először láttalak benneteket, azt sem tudtam, hogy mit kell nézni. Egyszerre vagy tizenöten mozogtatok földön-vízen-levegőben… Mindketten szertornászok voltatok. Kriszti, te miért választottad azt a szép sportot?
Kriszti: Igazából akkor még nagyon kicsi voltam. Inkább kiválasztottak.
– Jött egy néni az oviba és megnézte, hogy miképp spárgáznak, spiccelnek, hidalnak a középsősök.
Kriszti: Igen. Engem Harangozó Ildikó néni nézett meg. Majd egyszer csak kaptunk egy levelet, hogy felvettek a tornászosztályba. Anyu egy kicsit tartózkodott, és igazából apu döntötte el, hogy tornázzak. Én meg persze, hogy örültem, mert nagyon tetszett az a sport.
– Nem voltatok magasak a tornához? Vagy ez csak sztereotípia, hogy egy tornásznak alacsonynak kell lennie?
Reni: Erről már többször is beszéltünk a TF-en (Testnevelési Egyetem). Többen is azt mondták, hogy azért ilyen alacsonyak a tornászok, mert nagyon le vannak terhelve, illetve biztos valamivel tömik őket. Persze ez butaság! Mert pont, hogy azokat válogatják ki, akiknek a szülei is alacsonyak.
(Varró Reni – Fotó: Gécs Bernát)
– Meddig tornásztál?
Kriszti: Nyolc évig, pont a nyolcadik végén hagytam abba. Utána két évet fitneszeztem, majd egy jó öt évet táncoltam Botta Tibiéknél, azt követően a szegedi egyetemre, a gazdaságtudományi karra jelentkeztem.
– Azta! Általában mindenki sportszervezőire, rekreációra megy.
Kriszti: Van edzői papírom is, de direkt nem sportirányba indultam. Közben az egyetemen cheerleadingeztem (pompon lány), azonfelül egy akrobatikus csapatban táncoltam. Majd a 2016-os diplomázásom követően egy csabai cégnél helyezkedtem el, ahol azóta is könyvelő vagyok, illetve most otthon vagyok a kisbabával.
– Te viszed az egyesületben a gazdasági vonalat?
Kriszti: Dehogy.
Reni: A művészeti vonalat.
Kriszti: Reni akarná, csak még nem mondtam rá áment. (nevetnek) Nos, miután beindította a sportegyesületet, mindig be-benéztem a foglalkozásokra, és sokszor beálltam a lányok közé. Közben folyton fűztem, hogy indítson felnőtt órát is, mert nem akarom a gyerekektől foglalni a helyet. Egyébként a légtornázást mindig is ki szerettem volna próbálni.
– Mióta vagy légtornász?
Kriszti: Január óta, amikor beindult a felnőtt csoport.
Reni: Kriszti amúgy nagyon összebarátkozott a lányokkal, mert igazából nemcsak az edzésre jön be, hanem néha behozza a kislányát, akit mindenki körberajong. Ráadásul egy nagy család vagyunk, vannak olyan gyerekek, akik az óra után is itt maradnak, és segítenek a következő csoportnak.
(A tavaly júliusi tornász ünnepélyen, amikor még Krisztiék ketten voltak – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
Azonfelül Kriszti a versenyeken kifejezetten a bírókkal való kommunikációban segíti a lányokat, hogy artistic pontok feljebb menjenek. Mert én oké, megtanítom őket a spárgára, vagy hogy szabályosa tartsák a lábukat, de Kriszti arra figyel, hogy mikor nézzenek ki a bíróra, mikor csináljanak egy fejkörzést stb. Ilyen apróságokkal tornázzuk fel a gyakorlatokat, hogy művészibbek legyenek.
– Féllábbal, nagylábujjal kapaszkodva lefele lógva, pörögve mosolyogni.
Reni: Gyakorlatilag igen. És már a magyar bajnokságon meglátszott, hogy jók az ötletei.
– Hány felnőtt van?
Reni: Most már elég sokan vagyunk.
– Hogy győzöd?
Reni: Amikor márciusban elmentem nászútra, az egyik csoportot Pribojszki Zsófi vállalta el. Zsófi amúgy a budapesti egyetemi évei alatt légtornázott, és szintén januáran csatlakozott hozzánk. És annyira megszerették a gyerekek, hogy meg is kérdeztem tőle, „van-e kedved egy csoportot vezetni?” Mire azt válaszolta, hogy a felnőttekkel szívesen foglalkozna. Azóta én a haladó, ő pedig áprilistól a kezdő felnőtteket irányítja. Sokan kezdtek el légtornázni, és durva, hogy milyen ügyesek!
– Mi lesz a következő lépcső?
Reni: Bácskay Adéllal, Rácz Regivel és Oláh Fruzsival június végén indulunk a bolognai POSA Rúd és Légtorna Európa-bajnokságon. Azt követően július 10-17. és 20-25. között tábort szervezünk a Szabadság téri bázisunkon, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Kriszti: Én pedig a jövő évet rendesen megnyomom, mert ki szeretnék jutni egy világversenyre.
(Forrás www.rendezvenyfotozas.hu)
