A Még egy kis Munkácsy – érdekességek a fiatalkorából és gyermekéveiből Csabán és Gyulán című programon előtt Szalay Ágnes lelkesen kijelentette, a festőről nem lehet eleget beszélni!
Felvetésemre, miszerint nagyon sok festőt a halála után fedeznek fel, míg Munkácsy már az életébe világsztár volt, elmondta: amikor Párizsban már befutott, bármerre ment a városban, az emberek mosolyogva lengették meg a kalapjukat előtte. Mi több, amikor 1882-ben visszajött Magyarországra, nem volt nap, hogy ne tudósítottak volna róla; egy újság a reggeli és esti kiadásában is publikált róla.
– Első rajzait gyalult deszkalapra készítette – tette hozzá. – Ugyanis szintén az 1882-es látogatásakor egy békéscsabai úr, aki őrizte fiatalkori rajzait, fölment hozzá Pestre, és arra kérte, „Szignálja, Mester!”. Munkácsy az ilyen felkéréseknek nagy örömmel tett eleget, hiszen mindegyik korai munkájára szívesen gondolt. Egyébként három rajzot papírra, kettőt gyalult deszkalapra vetett.
Megemlítette, az emlékiratai levelek formájában születtek; és amikor Madame Chaplinnel levelezett, többször szúrt egy-egy grafikát a szöveg közé. Például, amikor a francia hölgy nem tudta, mi az a kerekeskút, akkor Munkácsy leskiccelte neki.
Ágnes előadásában kétszer öt percet szentelt a „Hogyan találkozott Szamossy Elek vándorfestő és Munkácsy Gyulán?” című fejezetre, mivel két nézőpont maradt az utókor számára.
Galéria
Elmesélte, az 1860-as évek elején Munkácsy a gyulai Fischer Károly rajztanárnál ült egy órán, amikor Szamossy ellátogatott hozzájuk. A két művész németül beszélgetett, majd Szamossy odafordult a 17 éves – akkor még Lieb Miskához –: „Szeret rajzolni?” „Nagyon?” „Jöjjön el hozzám, nálam kedvére rajzolhat!”. Később el is vitte hozzá a rajzait. Majd a mester azt kérdezte tőle: „Nem gondolt arra, hogy magából más is lehetne, mint asztalos legény? Nem szeretne festő lenni?” „Dehogynem! Szeretnénk!” Majd Munkácsy egy visszaemlékezésében azt írja, „Ha tudtam volna, hogy a festői lét ennyi áldozattal és lemondással jár…” – Szerencsénkre, festő lett – jegyezte meg a csabai történész.
– Egy másik forrás szerint Szamossyt megkérték – folytatta –, hogy írja meg pár mondatban, hogy miképp ismerkedett meg Munkácsyval. Szamossy akkoriban a Wenckheim kastély arcképeit restaurálta Gyulán. Egyszer ahogy sétálgatott a városban, meglátott egy asztalos legényt, aki egy darab szénnel egy fehér ház falára mindenféle alakokat rajzolt. Megvárta míg befejezi. Ahogy az ifjú művész hátralépett, belebotlott Szamossyba, akinek nyomban megtetszett neki a fiatalember udvarias viselkedése. És akkor azt kérdezte: „Szeret rajzolni?” „Nagyon!” „Maga nagyon jól rajzol, hozza el hozzám, és megnézzük, mit tud.”
Majd az előadó megkérdi, mi van, ha mindkét történet igaz, csak egy idővonalat kell, hogy felállítsunk. Hiszen Fischernél mindenki németül beszélt, de Szamossy Munkácsyt magyarul szólította meg. Miért? Nyilván, mert korábban már találkozott vele a gyulai utcán.
(A cikk olvasási ideje maximum 5 perc volt.)
