Soltész Miklós: Váljanak térségi központtá a megyei jogú városok

2019. október 9. 19:45 | Hidvégi Dávid

Békéscsabára látogatott az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki összegezte az elmúlt önkormányzati ciklust. Soltész Miklós kiemelte: Békéscsaba önkormányzata és kormány együttműködése kiválóan működött az elmúlt öt évben.

Herczeg Tamás kiemelte: Magyarország Kormánya fontosnak tartja a nemzetiségek és az egyházak támogatását, illetve a megyei jogú városok fejlesztését. A kormány segíti a nemzetiségeket, amelyekre erőforrásként tekint a kormányzat. Az országgyűlési képviselőtől megtudtuk azt is, hogy Soltész Miklós államtitkár megbeszélést folytatott a nemzetiségi önkormányzati vezetőkkel.

- Ötszörösére nőtt országos szinten ezeknek a közösségeknek a támogatása, ami Békéscsabán is érződik. Ez az egyik dolog. A a katolikus, az evangélikus és a református egyházi vezetőkkel is leültünk tárgyalni. Sorra vettük, hogy milyen feladatok vannak és milyen eredményekről számolhatnak be, templom-felújításokról, szociális intézményekről, illetve oktatási intézményekről beszéltünk - fogalmazott Herczeg Tamás

Soltész Miklós elmondta, hogy a Modern Városok Program részeként több mint 80 milliárd forintot kapott Békéscsaba az elmúlt önkormányzati ciklusban. Az államtitkár hozzátette: az M44-es megépülésével már 200 milliárdos nagyságrendről van szó. A beruházások pedig munkahelyeket teremtenek és segítik a város élhetőbbé válását.

- Békéscsabának több mint 10 milliárd forint volt az adóssága, ha a kormány azt nem vállalta volna át annak idején, akkor sok-sok útépítés, sok-sok szociális és egyéb fejlesztés nem valósult volna meg. Mindamellett az adósságállomány elengedése után a kormánynak volt egy olyan törekvése, hogy a megyei jogú városok térségi centrummá váljanak - nyilatkozta az államtitkár.

A következő ciklusban is várhatóak fejlesztések a megyeszékhelyen és annak vonzás körzetében. Ennek egyik legfontosabb állomása az M44-es gyorsforgalmi út befejezése lesz - tette hozzá.

További programok »

FEL