Közösségi épülettel bővült a csorvási szlovák nemzetiségi porta

2026. február 6. 15:15 | Osgyán Ágnes

Új közösségi térrel gazdagodott a csorvási szlovák nemzetiségi evangélikus gyülekezet. A 114 négyzetméter alapterületű, 38 millió forint értékű kormányzati támogatásból felhúzott épületet csütörtökön délután adták át.

Az új épület megépítésével vált teljessé a csorvási szlovák önkormányzat portája, amely több, a nemzetiségi hagyományokat őrző és bemutató épületből álló együttest foglal magába. Az átadón Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár hangsúlyozta: a nemzetiségek együttélése és közösségi élete kiemelt érték.

 

– Elgondolkodtam azon, vajon mit élhettek át 300 évvel ezelőtt azok a szlovák ősök, akik elindultak otthonukból, mindent hátrahagyva, és itt, szinte a semmiből kezdtek új életet. Ez az újrakezdés olyan erős alapokra épült, hogy a gyökereik napjainkban is láthatók. Jó látni, hogy az egyházak ma is jelen vannak, hiszen a hit az élet természetes része volt és maradt. Emellett rendkívül fontos a nemzetiségi oktatás, a nevelés és az anyanyelv megőrzése is – fogalmazott. – Az elmúlt években jelentősen megerősödött a helyi közösségek összefogása, ami a béke mellett a fejlődés egyik legfontosabb alapja. A csorvási szlovák közösség esetében mindez példaértékűen jelen van, így tudnak előrehaladni és építkezni. Az elmúlt mintegy tíz évben összesen 78 millió forint támogatást kapott a tájház, de a fejlődés itt nem áll meg. További 8,7 millió forintot ítéltek meg az épület további bővítésére, mosdó kialakítására; emellett 800 ezer forint támogatást kap a gyermek hitéleti tábor, amelyet már háromszor, mintegy 40 gyermek számára szerveztek meg – tette hozzá.

Az ünnepélyes átadón Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évek kemény munkája szemmel látható eredményeket hozott.  Baráth Lajos polgármester beszédében kiemelte: az elmúlt időszakban megközelítőleg négymilliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett Csorvásra.

– Jelenleg is zajlik egy négyszázmillió forintos menzafejlesztés előkészítése, emellett egy százmillió forintos óvodabővítés és egy kétszázmillió forintos belterületi útaszfaltozási program is várható a közeljövőben – ismertette.

Az új közösségi teret ökumenikus szertartással áldották meg.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Visszavonják a látogatási tilalmat a Békés vármegyei kórházakban

A Békés Vármegyei Kormányhivatal döntése alapján 2026. február 27-e, péntektől feloldják a Békés Vármegyei Központi Kórház, valamint az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet fekvőbeteg osztályaira vonatkozó látogatási tilalmat. Ettől függetlenül egy beteghez egy látogató érkezhet, és az intézménye teljes területén továbbra kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata.
08:31
FEL