Ahogy a kolbászklub udvarán leparkoltam, akár behunyt szemmel is betaláltam volna az épületbe, hiszen a hamisíthatatlan, jó fűszeres csabai illata vezette a lépteimet.
– Több évtizedes kapcsolat köti össze a két baráti társaságot – mondta Marton József, a Békéscsabai Magyar-Finn Baráti Kör elnökségi tagja. – Az egyik évben mi utazunk Mikkelibe, a következőben ők Békéscsabára.
Dr. Ambrus Zoltán, Marton József és Bai Dániel – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Hozzátette, a kirándulások különlegessége, hogy az egyik társaság sem egy tipikus templom-múzeum-hangverseny szerű turistautat szervez. Tavaly például Mikkeliben egy tíz emelet mélységbe épített, frissen átadott víztisztítót tekinthettek meg.
Többek között most kedden a bábszínház kulisszái mögé nézhettek, majd, különleges okból kifolyólag, mégis ellátogattak az evangélikus kistemplomba. Ugyanis az Isten házában korábban egy lelkészi gyűlés zajlott, ahol hogyhogy nem – a szervezők aznap tudták meg –, az egyik budapesti előadó kiválóan beszél finnül. Így egy meglepetés eseményt szúrtak a városházi és a kolbászoló program közé: a finnek hazai nyelven hallgathatták meg templom történetét.
Galéria
Dr. Ambrus Zoltán, a kolbászklub egyik oszloposa köszöntőjében megemlítette, a kolbászgyártás már délután elkezdődött. A teremben a kommunikáció egyébként három nyelven zajlott. Ambrus Zoltán magyarul beszélt, amit onokája, a Kiszoli, aki egyébként Bai Dániel – csak aznap mindenki mindenkit Zolinak hívott, ahogy engem is –, angolra fordított, az angliai szavakat pedig Seppo Sinkko, a mikkeli csoport egyik tagja finnesítette.
– Aki azonban el akar mélyedni ebben a tevékenységben – folytatta Ambrus Zoltán –, annak egy kisebb tanfolyamot tartanánk, amelynek a végén igazolványt is adunk, hogy vendégeink kitűnő rénszarvas kolbászt tudjanak készíteni.
– Valóban létezik rénszarvas kolbász? – kérdeztem a Kiszolin keresztül Seppo Sinkkót, aki azt válaszolta, hogy önmagában nem, de marhával vagy sertéssel összekeverve tényleg fogyasztják.
