Idegen ismerősök a testvérvárosból – Finn delegáció látogatott Békéscsabára

2025. május 27. 16:57 | Fajó Attila

9 fős delegáció érkezett Békéscsabára a finnországi testvérvárosból, Mikkeliből. A csoport tagjai itt tartózkodásuk alatt a város történelmével, kultúrájával és vezetőivel ismerkednek meg.

Varga Tamás alpolgármester a városháza dísztermében köszöntötte a delegáció tagjait, akik május 26. és 29. között tartózkodnak Békéscsabán.

– Örömmel tölt el bennünket, hogy ismét finn vendégeket fogadhatunk városunkban, ami a hivatalos kapcsolattartáson túl kedves ismeretségek és barátságok kialakítását jelenti. Ha evidenciában tartjuk az egymással ápolt viszonyunkat, könnyebb az oktatási, sport vagy kulturális közös projektek megvalósítása, de ez már pozitív hozadéka a nemzetközi kapcsolatoknak – fogalmazott az alpolgármester a delegáció hivatalos fogadásán.

Lupták Zoltán, a Békéscsabai Magyar-Finn Baráti Kör elnöke, a látogatás házigazdájaként kiemelte: a Mikkeliből érkezettek egy 45 éve tartó baráti kapcsolat eredményeként lehetnek most a megyeszékhelyen. Hozzátette: a város értékei messze földön híresek, így népszerű desztinációvá teszik, erre pedig joggal lehetünk büszkék. 

– Én már sokadik alkalommal érkezem ide és mindig jól érzem itt magam. A kultúrától a gasztronómiáig sok érdekesség és látnivaló van errefelé, ez mindig visszahoz – fejtette ki a csoport egyik tagja, Seppo Sinkko. A hivatalos köszöntést követően a vendégek városnéző sétára indultak a belvárosban, melynek első állomásán, az evangélikus kistemplomban a település történelmével és épített örökségével ismerkedhettek meg. 

Galéria

 

További programok »

Kultúra

FEL