Bálint József: Hatvan éve Békéscsaba testvérvárosa Nagybecskerek

11:07 | Mikóczy Erika

Nagybecskerek Békéscsaba legrégebbi testvértelepülése: a két város vezetői hat évtizeddel ezelőtt írták alá azt a megállapodást, amely elsősorban a kultúra, a sport, a turizmus és a gazdaság területére terjed ki. A közelmúltban emlékeztek meg Békéscsabán a hatvanadik évfordulóról, a részletekről Bálint József alpolgármester tájékoztatta portálunkat.

Bálint József elmondta, a közelmúltban zajlott Munkácsy Fesztivál kitűnő alkalmat kínált arra, hogy a szintén jelen lévő további testvértelepülések – Ungvár, Turócszentmárton és Tarnowskie Góry – képviselőinek jelenlétében megünnepeljék ezt a jeles évfordulót a városházán.

– Életünk legszebb emlékei közé tartoznak azok a pillanatok, amikor a barátainkkal találkozhatunk, és együtt ünnepelhetünk. Ez azért lehet így, mert a barátait az ember a másik fél értékei alapján, tiszteletből és szeretetből választja. Így van ez a magánéletben, és így van ez a közéletben is. Egy testvérvárosi kapcsolat akkor válik igazán értékessé, amikor nemcsak megállapodások és hivatalos találkozók kötik össze a településeket, hanem valódi emberi kapcsolatok is. Az együttműködésünket mi sem kizárólag formális alapokra helyezzük, ennek köszönhetően több szinten is rengeteg pozitív eredményt értünk el – fogalmazott Bálint József.

Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy Békéscsaba és Nagybecskerek 1966. október 7-én írt alá együttműködési megállapodást. A két település 2003-ban egy új megállapodással megerősítette és új alapokra helyezte ezt a szövetséget. A kapcsolat mára kiterjed a kultúra, a sport, az oktatás, valamint a civil és egyházi szervezetek szintjére is. 2025 februárjában például a nagybecskereki Városi Népmúzeum és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum írt alá hivatalos együttműködési szándéknyilatkozatot. 

–  A jubileumi évben számos közös programmal ünnepeltük a két város hat évtizedes baráti kapcsolatát. Idén tavasszal a Békéscsabai Napsugár Bábszínház Nagybecskereken vendégszerepelt, a sport területén különösen a shotokan karate erősíti évek óta a kapcsolatainkat, míg a Csaba Napon nagybecskereki gyermekelőadás színesítette közös programjainkat – jegyezte meg a városvezető.

Bálint József hozzátette: hat közös évtizeddel a háta mögött Békéscsaba és Nagybecskerek már a közös jövőt tervezi. Ehhez nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha továbbra is találkozunk, kíváncsiak maradunk egymásra. Ha megmutatjuk egymásnak az értékeinket, együtt sportolunk, együtt alkotunk, együtt tanulunk, és időről időre egyszerűen csak leülünk egymással beszélgetni.

További programok »

Friss hírek

A hajrában fordított a Békés, de végül csak egy pontot szerzett

Cifra Tibor együttese esélyesként 31–31-es döntetlent játszott a Csépe Salgótárjáni SKC ellen a férfi kézilabda NB I/B 6. fordulójában. A békésiek az első félidőben már öttel is vezettek, majd a szünet után háromgólos hátrányból jöttek vissza és tizenhat másodperccel a vége előtt még vezettek, azonban a Nógrád megyeiek az utolsó pillanatokban egyenlítettek.
11:57
FEL