Bálint József szerint a nyitottság, a tisztelet és a tanulni vágyás alapozza meg a testvérvárosi együttműködéseket. Ennek szellemében járt még a nyár elején az Országházban, a harmadik alkalommal megrendezett lengyel-magyar testvérvárosi konferencián.
– Az Országházban elmondott köszöntőmben a testvérvárosi kapcsolatok városfejlesztő, közösségépítő szerepét hangsúlyoztam, amely együttműködési lehetőséget jelenthet például a turizmus, a sport és a kultúra területén. Békéscsaba 11 partnertelepüléssel ápol intenzív kapcsolatot, köztük a lengyelországi Tarnowskie Góry városával is, már több mint 30 éve. A szakmai nap megerősített abban, hogy városaink intézményei, civil szervezetei a jövőben számos új lehetőséggel erősíthetik majd ezt az értékes együttműködést – fogalmazott az alpolgármester.

Júliusban németországi testvérvárosunkban, Lutherstadt Wittenbergben járt Bálint József. Wittenberg negyed százada Békéscsaba testvérvárosa, a mostani meghívás apropója az volt, hogy 500 éve kötött házasságot Luther Márton és Bóra Katalin, ezt pedig fesztivállal ünnepeltek.
– A történelmi belváros középkori hangulatba öltözött, 500 méter hosszú esküvői asztalt is terítettek, a kereskedők és kézművesek pedig korabeli öltözékben árulták a portékájukat. Az ott töltött idő remek alkalmat biztosított arra, hogy egyeztessünk településeink jövőbeli gazdasági, kulturális és turisztikai együttműködéséről – jegyezte meg a városvezető.

Augusztusban az alpolgármester a Vajdaság, de talán egész Szerbia egyik legrégebbi rendezvényére, a Nagybecskereki Sörnapokra látogatott el, amelyet 40. alkalommal tartottak meg.
– Nagybecskerek Békéscsaba legrégebbi testvérvárosa, hiszen közel 60 évvel ezelőtt írtuk alá azt a megállapodást, amely elsősorban a kultúra, a sport, a turizmus és a gazdaság területeire terjed ki. Mivel Simo Salapura polgármesterrel egyetértettünk abban, hogy ezek a kapcsolatok további lehetőségeket jelentenek a fejlődésre és a tudás megosztásra, meghívásomat elfogadva, hamarosan nagybecskereki delegáció jön majd Békéscsabára – tette hozzá Bálint József.
