Vácon folytatják a csabai kézilabdás lányok

2021. április 23. 18:34 | Papp Ádám Sándor

Több mint kéthetes szünetet követően szombaton folytatja a női kézilabda NB I küzdelmeit a Békéscsabai Előre NKSE. A viharsarki együttes a tabella 5. helyén álló Vác otthonába látogat a bajnokság 19. fordulójában.

A csabai lányok április 7-én léptek pályára legutóbb a hazai pontvadászatban. A hónap elején az MTK Budapest együttesét fogadták, akik ellen nagy küzdelemben, de egy góllal kikaptak. Az együttes az elmúlt két hétben nem tudott teljes kerettel készülni, hiszen több játékos meghívót kapott a korosztályos nemzeti csapatba. A Békéscsabai Előre NKSE szombaton ismét bajnoki mérkőzést vív a dobogós álmokat dédelgető Vác otthonában.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen egy erős Váccal találkozunk, főleg otthon nagyon jó játékerőt képviselnek. Rutinos, válogatott játékosaik vannak, és már több éve együtt szerepelnek az NB I-ben, összeszokottak – mondta a behir.hu kérdésére Mistina Kitty.

A két együttes idén már találkozott egymással a bajnokságban. A felek január 13-án még az Evangélikus Sportcsarnokban játszottak, amikor a találkozó 39:25-ös váci győzelemmel ért véget.

– Válogatott játékosok sora alkotja a csapatukat. Januárban játszottunk velük hazai pályán, akkor nagyon megvertek minket, talán a legrosszabb meccsünk volt ebben a szezonban. Mindenképpen szeretnénk annál a mérkőzésnél szorosabb és jobb mérkőzést játszani ellenük – fogalmazott Vida Gergő vezetőedző.

A Váci NKSE – Békéscsabai Előre NKSE bajnoki mérkőzés szombaton 18 órától kezdődik.

További programok »

FEL