Utazó bűnözők rács mögött

2017. május 18. 15:02 | Mikóczy Erika

 

A Szarvasi Járási Ügyészség kifosztás bűntettének kísérlete, valamint 4 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás miatt kezdeményezte négy szarvasi illetőségű gyanúsított – egy 22 éves és egy 37 éves férfi, illetőleg egy 45 éves és egy 37 éves nő – előzetes letartóztatását.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendelkezésre álló adatok szerint a négy gyanúsított – két szabadlábon lévő társukkal együtt – 2016. decembere és 2017. márciusa között úgy követtek el lopásokat, hogy személygépkocsival a szarvasi lakóhelyüktől közelebb vagy távolabb eső településekre utaztak kifejezetten a bűncselekmények elkövetése céljából. A kinézett családi házakba a női elkövetők mentek be a nyitott ajtón besurranva vagy álkulcs használatával, míg a férfi elkövetők a gépkocsiban ülve figyeltek. A lakóházakból kizárólag készpénzt tulajdonítottak el 40.000.-Ft-tól 1,5 M Ft-ig terjedő összegben. Tiszaföldváron, Püspökladányban és Kisteleken követtek el lopásokat ezzel a módszerrel.

Hasonló módszerrel akartak kifosztani 2017. január 12. napján a kora délutáni órákban egy idős gyomaendrődi nőt is. A 22 éves gyanúsított egy álkulcs használatával jutott be a 95 éves sértett Luther utcai házába, míg társai a gépkocsiban ülve figyeltek. A gyanúsított magát a nyugdíjfolyósító igazgatóság munkatársának adta ki és afelől érdeklődött, hogy a sértett meg van-e elégedve a nyugdíjával, illetőleg, hogy hol tartja a pénzét. Tekintettel azonban a sértett idős korára és a vele való nehézkes kommunikációra, a gyanúsított felhagyott tervével és érték eltulajdonítása nélkül távozott a helyszínről; cselekménye kifosztás bűntettének kísérlete megállapítására alkalmas.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt azért került sor, mert megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetnék, illetőleg az elkövetés módjára és sorozat jellegére tekintettel a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a négy gyanúsított előzetes eltartóztatását 30 napra elrendelte.

 

 

További programok »

FEL