Húsvéti adománycsomaggal segíti a rászorulókat Szarvas Péter

2023. április 4. 13:38 | Vincze Attila

Saját felajánlásból, tartós élelmiszercsomagokkal segít húsvét előtt a csabai rászorulókon Szarvas Péter. Békéscsaba polgármestere, aki kedden 50 nehéz sorsú család számára nyújtott át adományokat a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központban.

Szarvas Péter a behir-hu-nak elmondta, hogy Békéscsaba ugyan fejlődik, de emellett az is látszik, hogy sokan élnek a városban átlag alatti életszínvonalon, számukra pedig minden segítség fontos lehet. A városvezető kiemelte, hogy az önkormányzat számos módon segíti a rászoruló családokat, de emellett személyes felelősséget is érez a nehéz sorsú emberek iránt. 

 

 

– Minden évben az adventi ünnepkör idején, illetve húsvét előtt saját adózott jövedelmemből tartós élelmiszercsomagot adok a csabai rászorulóknak. Idén 50 család számára, egyenként közel négyezer forint értékű élelmiszercsomagot adtam át, amelybe például szalámi, löncshús, szeletelt kenyér, csokinyuszi, illetve tojás került – fogalmazott. 

A polgármester hozzátette, hogy az érintett családokat az önkormányzat szociálpolitikai osztálya és a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkatársai választották ki. Megjegyzezte, hogyha valaki nem tudott eljönni kedden, akkor részükre házhoz viszik az adománycsomagot. 

További programok »

Itthon

Rossz szírekkel szolgált – embercsempészet miatt áll bíróság elé a román nő

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Battonyai Járási Ügyészség rekordgyorsasággal, a cselekmény másnapján bíróság elé állított egy 36 éves Magyarországon büntetlen előéletű, Romániában élő, román állampolgárságú nőt, aki 3 szír állampolgárnak nyújtott segítséget abban, hogy a román-magyar államhatárt a zöldhatáron keresztül, a jogszabályi rendelkezések megszegésével, okmányok nélkül átlépje.
12:00
FEL