Ülésezett a megyei közgyűlés

2020. szeptember 18. 18:10 | behir.hu

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése csütörtökön ülésezett a Békés Megyei Kormányhivatal épületében. A korábban a megyeházán zajló tanácskozás helyváltoztatását a pandémia indokolta.

Az ülésen többek között a megyei ipar- és agárgazdasági kamara munkáját, valamint a munkaerőpiaci és környezetvédelmi helyzetet, illetve a megye közúthálózatának állapotát értékelték ki. A beszámolók többsége kiemelte, hogy a koronavírus-járvány majd minden területen éreztette hatását, elsődlegesen a gazdasági szektorban.

– A pandémia miatt év elején a megyében is nőtt a munkanélküliség. A kormányzati intézkedések révén, a korábbi 17 ezer munkanélkülihez képest jelenleg 14 ezer főről beszélhetünk – mondta el Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője.

Zalai Mihály, a közgyűlés elnöke egyebek mellett a megyei klímastratégiai döntésekről beszélt.

– A klímavédelem továbbra is kiemelten fontos terület, a megyei önkormányzatok ezért is csatlakoztak a kezdeményezéshez, hiszen általuk a legkisebb települések is részt vehetnek a különböző energetikai pályázatok által biztosított korszerűsítési munkákban – emelte ki az elnök.

Zalai Mihály az előző héten megtartott rendkívüli közgyűlésen hozott döntést is felidézte, amelynek értelmében egy korábban elnyert, Békés megyei egészségügyi fejlesztését célzó Interreg-pályázat új felhasználási módot kapott.

– Az elnyert, közel 3 milliárd forintos összeget a korábban célzott civil szervezeti felhasználás helyett orvosi, kórházi műszerbeszerzésre szeretnénk fordítani. Ez egy gyorsan lebonyolítható projekt, amelynek révén olyan modern diagnosztikai eszközöhez juthat a Békés Megyi Központi Kórház gyulai és békéscsabai tagkórháza, illetve az Orosházi Kórház, amely a koronavírus-járvány elleni védekezésben is jó szolgálatot tesz – összegezte a közgyűlés elnöke.

További programok »

FEL