A program első részében Verasztó János evangélikus lelkész beszélt arról, kik, honnan és miért érkeztek háromszáz évvel ezelőtt Békéscsabára, miként szervezték meg közösségüket és gyülekezetüket, és mi tartotta meg őket hitükben.
Az előadás hamar személyes történeteket is felszínre hozott. Az egyik résztvevő üknagyapja például a kistemplom harangját adományozta. A jelenlévők többsége eredendően csabai evangélikus, szlovák családból származik, így az előadás után sorra kerültek elő a családi emlékek és legendák. „Az én nagymamám is mesélt arról, hogy…” – hangzott el több alkalommal.
Verasztó János előadása – Fotó: Béthel Alapítvány – Gadara Ház
A szervezők szerint éppen ez adja a helytörténeti programok igazi jelentőségét. A hatrészes sorozat nem csupán Békéscsaba múltjáról szól, hanem arról is, hogy az ember feltegye magának a kérdést: ki vagyok én, és mi határoz meg engem?
A válasz pedig nem feltétlenül csak a jelenben keresendő. Meghatározhatja az is, honnan érkeztek a szüleink, dédszüleink, ükszüleink, miben hittek, milyen kultúrát és hagyományokat örökítettek tovább, illetve milyen veszteségek és örömök formálták őket.
A templomi előadás után a társaság az Öregházba vonult át, ahol Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke fogadta a vendégeket. Eredetileg húsz-huszonöt ember érkezésére számítottak, végül azonban 51-en töltötték meg az épületet.
Mácsai Sándor az Öregháznál mesél – Fotó: Béthel Alapítvány – Gadara Ház
A vendégek megismerhették az Öregház történetét, szóba került a Haruckern út, a Molnár-ház megmentése, és természetesen Munkácsy Mihály gyermekkora is. A látogatók a kis Munkácsy műhelyébe is betekinthettek, ahol egy nádpálca idézi fel a gyermekkor egyik történetét.
A tervezett 40–45 perces programból végül csaknem másfél órás beszélgetés lett. A kérdésekből ugyanis hamar kiderült, hogy a résztvevőket nemcsak a város története, hanem annak továbbélése is érdekli. A találkozó végén közösen csendült fel az Itt vagyunk hát, itt vagyunk, máshol nem is lennénk című dal, amely akár Békéscsaba himnusza is lehetne. Az 51 vendég a házigazdákkal együtt énekelte a dalt.
A délután azonban nemcsak a múltról szólt: egy új kezdeményezés is körvonalazódott. A korábbi felmérések szerint még mintegy 50–60 podsztyenás házban élnek családok Békéscsabán. A hagyományőrzők ezért ősszel megszerveznék az első Csabai Podsztyenás Házak Találkozóját.
Gondolatok az Öregházban – Fotó: Béthel Alapítvány – Gadara Ház
A cél, hogy a még álló épületek történetét ne csak fényképek és adatok őrizzék. A házakhoz ugyanis hozzátartoznak az ott élő családok és az egymást követő generációk emlékei is. Így születhetne meg egy valóban élő skanzen gondolata, amelyben nemcsak a falak, hanem az emberi történetek is tovább élnek.
A kezdeményezéshez már most akadnak önkéntes segítők, akik akár vályogvetéssel is hozzájárulnának a régi épületek hiteles megmentéséhez. Az Öregház pedig maga is őriz egy különleges apróságot: a magasban megbúvó, Luther-rózsával díszített cserepet csak azok láthatják, akik belépnek az épületbe.
Mert a helytörténet talán éppen erről szól: vannak értékek, amelyeket csak akkor veszünk észre, ha közelebb lépünk hozzájuk.
-400x225.webp)
