A jövő hét végén: Nagytemplom 200 – Értünk szólnak a harangok, mint mindig

2024. június 20. 13:56 | Such Tamás

A Békéscsabai Evangélikus Nagytemplom felszentelésének 200. évfordulója tiszteletére a jövő hétvégén (június 29-30.) egy masszív, kétnapos programfolyam kápráztatja el a város lakóit. Az egymásba fonódó események, helyi jelentős intézmények, szervezetek gondozásában több helyszínen zajlanak. Többek között a nagytemplom mögött pompázó Öregház tájékán folyamatosan történik valami.

– Szombaton már 10 órától várjuk az Öregházhoz az érdeklődő csoportokat, akikkel a bázisunktól indulva, történetmeséléssel egybekötve meglátogatjuk a kis- és nagytemplomot – mondja Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke. – Délután 3-tól már többgenerációs programkavalkád fogadja a betérőket. Egyebek mellett megtekinthető Tuska János József templomtárlata, majd Bojczán István érdekes történeteket mesél a városról, Babósné Veress Amália pedig a csabai értékeket mutatja be, az udvaron emellett óriási játszóház lesz, miközben Knyihár Mihály kolbászkarikái kóstolhatók meg.

 

Egyed-napi mulatság az Öregház udvarán – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Hozzáteszi, az est fénypontja pedig a félkilenckor kezdődő kertmozi: a világon és Csabán másodjára levetítik Major Gyula alkotását, az Útban a fény felé című portréfilmet, amely Szeverényi Mihályról, az oltárkép alkotójáról készült. A mozi felvezető dallamait a művész leánya, Szeverényi Ágnes játssza fuvolán.

– Vasárnap 11 óra 45-től nyílnak meg az Öregház kapui és egészen 20 óráig nyitva is maradnak – folytatja. – A teljesség igénye nélkül: Dihenné Rucz Erika Pompás Mesés Nagykövet mesélni fog; az Ókörös Trió muzsikál; a Németek a nagytemplomért című etapban Forrainé Kovács Márta történész, muzeológus múltidéző gondolatait hallgathatjuk meg. Előadása végén rozmaringcserje-ültetés lesz a kikertben a német önkormányzata közreműködésével.

Megemlíti, 17 órakor a város hat templomjának (két evangélikus, két katolikus, egy református és egy ortodox) a harangjainak bejátszott hangja mellett Liszi Melinda, a Jókai színház színművésze versekkel köszönti az ünnepet. Azt követően Vörösfűz meglepetés lesz és végül az Alföld Quartet ünnepi koncertje zárja a hétvégét. Szinkópa.

 

Alföld Quartet – Forrás: Mácsai Sándor

(A komplex program ITT tekinthető meg!)

 

 

További programok »

FEL