Újabb véradást szervez a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

2023. február 14. 13:42 | D. Nagy Bence

A szolgáltató központ a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetével közösen egy héten át több helyszínen is jelen lesz, hogy véradásra buzdítsa a lakosságot.

Február 14-én, kedden délelőtt a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodájában zajlott az a sajtótájékoztató, ahol a VIII. Civil Véradással kapcsolatos legfontosabb információkat jelentették be.

– Folyamatosan végezzük a véradások szervezését, de nagy öröm, amikor más szervezet is becsatlakozik. Ez történik majd jövő héten is, amikor a civil közsségi központtal együtt próbáljuk megszólítani a véradókat. Február 20-án kezdődik a közös kampány, a hét folyamán minden nap lesz a békéscsabai véradó állomáson véradás – mondta el Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója. Hozzátette, több kiszállásuk is lesz, így február 22-én Okányban, 24-én délelőtt Hunyán, délután pedig Kondoroson lesznek jelen a vöröskereszt munkatársai.

A keddi eseményen átadták a Békés Megye Legjobb Civil Könyvelője-díjat is, melyet a szavazatok alapján Puskás Anikó vehetett át.

Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu

– Több mint húsz éve dolgozom ezen a szakmai területen, a civil egyesületek munkája pedig azért is különösen fontos számomra, mert igazi segítő munkáról van szó. A koronavírus-járvány alatt kiderült, mekkora szükség van az élő, működő közösségekre, ezek újraépítésében vagy elindításában is óriási szerepe van ezeknek az egyesületeknek – fogalmazott a díjazott.

Herczegné Számel Annamária szakmai vezető a soron következő programokról beszélt.

–  Workshopszerű hibrid módon működő képzésekkel készülünk. A covid kapcsán kialakult jó gyakorlatot visszük tovább, hiszen egy-egy eseményen nemcsak személyesen, de online formában is részt lehet venni. Márciusban kerül sor a gazdasági képzésre, amely során a foglalkoztatással, munkavállalással, a munka törvénykönyvét érintő változásokkal foglalkozunk majd – fogalmazott, hozzátéve:  a vöröskereszt megyei szervezetével már a második alkalommal dolgoznak össze. Mint mondta, abban bíznak, hogy a két szervezet nagyobb lefedettsége révén nagyobb véradói létszámot tudnak elérni.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL