Új lendületet kapott a Zöldfolyosó projekt

2020. augusztus 26. 17:44 | D. Nagy Bence

A Békéscsaba, Gyula és Békés vízi összekötését célzó Zöldfolyosó projekt új lendületet kap. A projekt fő célkitűzése a három várost érintő Élővíz-csatorna hajózhatóvá tétele.

Az Élővíz-csatorna hajózhatóvá tételének ötlete több éve született meg. A Zöldfolyosó projekt az utóbbi időben új lendületet kapott, erről számolt be Békés polgármestere is.

– Ez egy hatalmas attrakció lehet mindannyiunknak, így Békésnek is. A folyosóhoz kapcsolódva olyan partmenti pontokat kell kialakítanunk, ahol az evezős vagy akár elektromos kishajókkal ideérkező turisták meg tudnak állni, kiszállhatnak és felfedezhetik a települést – mondta el Kálmán Tibor. Hozzátette, hogy a városban az aktív turizmust szeretnék segíteni, de a tervek szerint a Dánfoki Üdülőközpont is fontos szerepet kapna a projektben.

A csatorna városi szakaszainak átalakítását Gyulán is tervezik, ahol a már meglévő attrakciókhoz igazítják a munkálatokat.

– Gyulán a partot a Halászcsárdától egészen a rabbiháznál lévő Bartók Béla úti hídig rendezni szeretnénk. Egy olyan parkosítást akarunk megvalósítani, ami lecsalogatja az embereket a víz közelébe – emelte ki Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. Mint mondta, nemcsak a városi, belterületi szakaszok átalakítása jelentős, de a települések közötti, a tájat átszelő és megmutató szakasz hajózhatóvá tétele is kiemelt turisztikai szempont.

A cél a három várost összekötő Élővíz-csatorna hajózhatóvá tétele.

 

A csatornához kapcsolódó műtárgyak átépítése, korszerűsítése, valamint a korszerű vízi utak kialakítása a békéscsabai tervekben is központi szerepet kap.

– A belvárosi szakasznál egy nagyon komoly, minőségi fejlesztés szerepel a koncepció-tervben, ez érintené a hidak és a partszakok korszerűsítését, bővítését.  A tervezet fontos része, hogy ahol jelenleg nincs partvédelem, azokon a területeken kialakítsák a szakemberek – hangsúlyozta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. Hozzátette, hogy a közel 250 éves csatornát kereskedelmi, árvízvédelmi és belvíz-lecsapolási funkcióval építették, most a turizmus is kiemelt szerepet kaphat.

A projekt egyik ötletgazdája Herczeg Tamás országgyűlési képviselő két szempontot emelt ki a projekttel kapcsolatban.

– Egyeztetésekbe kezdtem a békéscsabai zöld civil szervezetekkel arról, hogy hogyan tudnánk a Zöldfolyosó projektet a természetvédelmi szempontok mentén kialakítani. Emellett fontos kérdés a fenntarhatóság is, hiszen egy ekkora léptékű beruházás üzemeltetése sok új szempontot behoz a tervezés során – mondta el a képviselő. Kiemelte, hogy a mederkotrás évtizedek óta húzódó probléma, így egy jól kidolgozott és a kormány által támogatott projekt erre is megoldást jelenthet.

Az országgyűlési képviselővel készített beszélgetést itt olvashatják.

 

További programok »

Gyula

FEL