Idén is nyeregbe pattanhatunk a Háromváros Kerékpáros Fesztiválon

2023. május 11. 15:21 | Vincze Attila

Május utolsó hétvégéjén rendezik meg a Háromváros Kerékpáros Fesztivált, amelynek házigazdája ezúttal Békés városa lesz. A Gyulát és Békéscsabát is érintő biciklis túrára már elindult a regisztráció.

A fesztivál részleteiről egy csütörtöki sajtóeseményen tartottak tájékoztatót a Békés-Dánfoki Üdülőközpontban. A Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, hogy jóllehet tavaly a vármegyeszékhely volt a rendezvény házigazdája, de ezúttal is igyekeztek a két várossal együttműködve, a lehető legjobban megszervezni a kerékpáros körtúrát. Opauszki Zoltán kiemelte, az érdeklődők már regisztrálhatnak a rendezvényre, amit érdemes mihamarabb megtenni, hogy biztosan a mezőnyben lehessenek.

– Mindhárom város marketingfelületein megjelennek az információk, de azt előre bocsájtanám, hogy a visitbekescsaba.com oldalon, azaz Békéscsaba turisztikai honlapjának nyitóoldalán a lehető legtöbb információt megtalálják az érdeklődők – fogalmazott.

Békés város polgármestere köszönetét fejezte ki Békéscsabának, amiért a fesztivál szervezésében most is oroszlánrészt vállal. Kálmán Tibor megjegyezte, hogy idén Békés-Dánfok lesz az induló és érkező pontja a túrának. Mint mondta, a térség egyik kitörési pontja az aktív turisztika lehet, melyet a kerékpáros rendezvény megléte is erősít. 

– Az elmúlt évek is már erről szóltak, nem véletlen, hogy két vándortábor is innen indul vagy ide érkezik, legyen az kerékpáros vagy vízi-kerékpáros vándortábor. Ennek pedig a megerősítése az, hogy a Háromváros Kerékpáros Fesztivál körbeölel minket – részletezte.

Gyula polgármestere arról beszélt, hogy a három település számos területen együttműködik, jó a viszony a városok vezetése és azok közösségei között, ami többek között megmutatkozik a szabadidősport tevékenységek szervezésében. Görgényi Ernő rámutatott, hogy Gyula mellett Békésen és Békéscsabán szintén meglehetősen népszerű a kerékpáros közlekedés, ami az utóbbi évek fejlesztéseinek is köszönhető.

– Gyulán az idei évben a várkertbe várjuk egyrészről a Békésről induló túrázókat, másrészről azokat, akik Gyuláról szeretnének csatlakozni a túrához, ahol egyébként a pálinkafesztivál azon a hétvégén kerül megrendezésre, de belépőjegyet nem kell a délelőtti órákban fizetni. A túrázni vágyókat egy zenés bemelegítés, kerékpáros ügyességi verseny és különleges kerékpárok kiállítása várja, ezzel is színesítjük a programot – magyarázta.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere hangsúlyozta, hogy a vármegyeszékhelyen is számos kísérőprogrammal készülnek majd az érdeklődők számára. A városvezető kitért arra, hogy május 26-án pénteken egy kerékpáros konferenciát tartanak a városban, de szintén aznap délután tartják a Wenckheim kerékpárút beruházásának záróünnepségét. 

– Május 27-én szombaton a Csányi utcában BMX versenyt, a város főterén pedig Krenfi kerékpáros bemutatót rendezünk, valamint közlekedésbiztonsági tájékoztatók is a programok része lesz majd. Ebből is látszik, hogy a kerékpározás iránt érdeklődőknek érdemes a részletes programot minél előbb átböngészniük – emlékeztetett.

A Háromváros Kerékpáros Fesztivál körtúrája május 27-én szombaton reggel 8 órakor indul Békés-Dánfokról, majd Gyula érintésével futnak be dél körül a kerékpározók Békéscsabára, onnan pedig délután egy órakor pattannak nyeregbe a biciklisek vissza Békésre. 

 

Galéria

További programok »

FEL