Több fát a dűlőkre! Ismét akcióban a Hatvanezer Fa Egyesület

2020. december 28. 14:58 | Csiffáry Zsuzsanna

A Hatvanezer Fa Egyesület karácsony után folytatta dűlőfásítási programját. A szervezet a kezdeményezés során megyei önkormányzatokkal és gazdákkal megállapodva dolgozik együtt.

Mezőberény, Kamut és Békéscsaba önkormányzatai között már elindult egy dűlőfásítási együttműködés, amelynek során eddig 500 méternyi szakasz újult meg. A legfrissebb akcióban Felsőnyomás Betyár dűlőjét fásítják.

Hétfőn délelőtt több aktivista vett részt a munkában. Szegfű Gábor, Murony polgármestere is csatlakozott a mozgalomhoz. Mont mondta már csak azért is aktuális ez a természetvédelmi akció, mert kevés fa van a dűlők mentén.

Poliák Pál, az egyesület egyik koordinátora hozzátetette, hogy több család is jelentkezett a fásítási programra, akik több magfajtából dolgoztak, mint például a cseresznyeszilva, a mogyoró és a makk.

Opauszki Zoltán elmondta, hogy a talajerózió miatt is fontosnak tartja a dűlőfásítást, valamint hogy a magvak elültetése a gazdák beleegyezésével történik.

– Környezetvédelmi ügyekért felelős tanácsnokként kötelességem valamennyi természetvédelmi mozgalom mellé állni, elősegíteni, hogy Békéscsaba még zöldebb lehessen a jövőben – fogalmazott Opauszki Zoltán.

Továbbá a mozgalom célja, hogy a dűlőket, amelyek fa híján kiszáradt ökosivataggá alakultak, valamelyest vissza tudják állítani.

Galéria

További programok »

FEL